Válogatott: Marco Rossi bejelentette, hogy magyarul tanul

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.25. 16:20
null
Marco Rossi megküzd a magyar nyelv kihívásaival (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy magyarul tanul. Az 56 esztendős olasz szakember elismerte, egyelőre küzd a magyar nyelv okozta kihívásokkal, de mindent megtesz a sikerért.

„Magyarul tanulok. De nem beszélek!”kezdte bejegyzését magyar nyelven a válogatott szakvezetője, majd angolul folytatta.

„Igen, magyarul tanulok (legalábbis próbálkozom). Minden tőlem telhetőt megteszek. Szeretnék őszinte lenni, elég nehezen megy, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem. Az én koromban nem könnyű egy új nyelvet megtanulni.”

„Néha megesik, hogy nagyon kellemetlen hozzászólásokat olvasok azzal kapcsolatosan, hogy magyarul kellene beszélnem, de azzal is tisztában vagyok, hogy a többségetek megérti a helyzetemet. Tudjátok, hogy nem szeretem, amikor az emberek a tények ismerete nélkül kritizálnak. Számomra most ez az egyik prioritás, azt hiszem, ez megmutatja, hogy szeretném folytatni ezt a csodálatos utat ezen a kispadon (ameddig képes vagyok rá, és engedik, hogy folytassam).”

„Ahogy szoktam, a továbbiakban is mindig minden tőlem telhetőt megteszek a munkám lehető legjobb elvégzéséért, ameddig tart ez a kaland. Magyarország az életem része, és az otthonom.”

„HAJRÁ, MAGYAROK!”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominiknál Arne Slot nyert volna a legjobb edző, Alisson Becker a legjobb kapus kategóriában a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.17. 09:28

Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.16. 21:40

„A következő években sok örömet szerez nekünk a magyar futball”

Magyar válogatott
2025.12.14. 16:50

Lukács Dániel: Ami a válogatottnál történt, az nagyon szomorú, de a futballban gyorsan fordul a világ

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 10:06

Népsport: Mexikói tesztmeccsek a magaslat fogságában

Népsport
2025.12.10. 12:02

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Innsbruckban megműtötték Dárdai Bence térdét

Magyar válogatott
2025.11.30. 19:30

Népsport: Puskásék nem hibáztak az évzárón sem

Népsport
2025.11.27. 07:14
Ezek is érdekelhetik