Kalmár győzelmet vár a lengyelek ellen is; exkluzív Matthäus-interjú

S. T. J.S. T. J.
2021.03.20. 23:27
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Kalmár Zsolt, a Dunaszerdahelyi AC 25 esztendős futballistája is tagja Marco Rossi vb-selejtezőkre készülő keretének. A középpályásra a lengyelekkel vívandó meccs előtt vasárnap még vár egy szlovák bajnoki a Spartak Trnava ellen. Kalmár eddig tízszer szerepelt a Fortuna Liga-fordulók után közzétett álomcsapatban, azaz remek formában érkezik a válogatott összetartására. Lapunknak azt mondta,  kilenc pontot vár az első három világbajnoki selejtezőn, bár tudja, hogy mindhárom találkozón meg kell izzadni majd a sikerért.
Kalmár Zsolt, a Dunaszerdahelyi AC 25 esztendős futballistája is tagja Marco Rossi vb-selejtezőkre készülő keretének.
A középpályásra a lengyelekkel vívandó meccs előtt vasárnap még vár egy szlovák bajnoki a Spartak Trnava ellen. Kalmár eddig tízszer szerepelt a Fortuna Liga-fordulók után közzétett álomcsapatban, azaz remek formában érkezik a válogatott összetartására. Lapunknak azt mondta,  kilenc pontot vár az első három világbajnoki selejtezőn, bár tudja, hogy mindhárom találkozón meg kell izzadni majd a sikerért.

Boér Gábor, a ZTE FC-től nyolc hónap után távozó 38 esztendős edző pályafutása során először irányított élvonalbeli együttest. Lapunknak elmondta, volt benne izgalom a kinevezését követően, hiszen olyan lehetőséget kapott a zalaegerszegi vezetőktől, amelyre nem lehetett nemet mondani. Csakhogy a ciprusi edzőtáborba mindössze tizenegy felnőttjátékossal kelhettek útra, mellettük pedig sok tapasztalatlan, első vagy második NB I-es idényét kezdő fiatallal. A bajnokság elején az előző idény első négy helyezettjéből hárommal játszottak, és kifejezetten látványos futballal rukkoltunk ki, ami sokakat megtévesztett.

Vasárnap 60 esztendős Lothar Matthäus. A korábbi klasszis futballista, aki szövetségi kapitányként 2003 és 2006 között irányította a magyar válogatottat, exkluzív interjút adott lapunknak. A jeles évforduló kapcsán azt mondta, élvezi az élet minden egyes pillanatát. Ő személy szerint nem kerít nagy feneket az évfordulóknak, nála a 60. ugyanolyan, mint az ötvennyolcadik vagy az ötvenkilencedik volt, ráadásul abszolút nem érzi magát ennyi idősnek. S hogy mi a titka? Hol a Margitszigeten, hol a Normafánál fut, vagy éppen teker. Hogy miért Németországban születésnapozik, kiderül interjúnkból.

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
12 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45