Eb 2020: Rossi meg merte lépni… – Supka Attila a sikerek titkáról

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.06.08. 10:56
Folytatjuk „Ez a csapatunk" cikksorozatunkat, melyben a héten kezdődő labdarúgó Eb előtt a magyar válogatott tagjai kerülnek fókuszba. Még az NB I-es idény közben járt az NSO Tv stábja Kisvárdán (a Ferencváros elleni mérkőzésen), ahol a találkozó után Supka Attilával (aki azóta már nem a várdaiak vezetőedzője) a közelgő Európa-bajnokságról beszélgettünk. A tréner kitért két korábbi játékosára, Holender Filipre és Gazdag Dánielre, beszélt az esélyekről is, illetve szóba került kollégája, Marco Rossi szövetségi kapitány titka is.

EZ A CSAPATUNK
„Minél több Sigér Dávidra lenne szüksége a magyar futballnak”
Paks Eb-szereplő büszkeségei
Nikolics útja Zentáról
Így lett Kleinheislerből igazi bombázó

Supka Attila elmondta: természetesen egy edzőnek jó érzés, amikor olyan játékosokkal dolgozhat együtt, akik bekerülnek a válogatottba.

„Egy kicsit részese lehettem annak, hogy ilyen teljesítménnyel tudtak kirukkolni. Holender Filip nagyon jó futballt játszik, és most bizonyítja azt, hogy nem véletlenül vitték Szerbiába a Partizanhoz. Gazdag Dániel szintén a Honvéd meghatározó játékosa volt. Nagyon sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, és a válogatottunk is nagyon jól szerepelt, eredményes volt a játéka.”

Videónkban beszél arról, hogy az általa horrorcsoportnak nevezett F jelű négyesben milyen esélyei lehetnek a magyar csapatnak, illetve elárulja, szerinte mi lehet Marco Rossi szövetségi kapitány titka.

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

A válogatottal az Eb-re készülő Gazdag Dániellel még a Honvédban dolgozott együtt Supka Attila (Fotó: Török Attila)
A válogatottal az Eb-re készülő Gazdag Dániellel még a Honvédban dolgozott együtt Supka Attila (Fotó: Török Attila)
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
19 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Gazdag Dániel gólt szerzett, nyert a Columbus a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.08. 13:35

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35