Válogatott: Nagy és Gazdag nem játszik Ciprus ellen

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.06.02. 08:48
null
Nagy Ádám Ciprus ellen biztosan nem játszik (Fotó: Árvai Károly)
Kisebb sérülés miatt Nagy Ádám és Gazdag Dániel sem lép pályára pénteken a magyar labdarúgó-válogatottban a Ciprus elleni felkészülési mérkőzésen.

A részben budapesti rendezésű, jövő pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes szövetségi kapitánya, Marco Rossi azt mondta az M4 Sportnak, hogy a két futballista a jövő keddi, Írország elleni meccsen már bevethető lesz.

„Kisebb sérülésük van, de az állapotuk nem súlyos, az Eb-szereplésük nincs veszélyben, az írek ellen már a csapat rendelkezésére állnak” – jelentette ki Rossi.

A magyar válogatott június 15-én, a Puskás Arénában kezdi az Európa-bajnoki szereplését a portugálok ellen. Négy nappal később szintén Budapesten a franciákkal találkozik az együttes, majd június 23-án, Münchenben a németek következnek.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-RE KÉSZÜLŐ 26 FŐS KERETE
KAPUSOK:
Bogdán Ádám(Ferencváros),Dibusz Dénes(Ferencváros),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz(Mol Fehérvár FC),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos(FC Lugano – Svájc),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Lovrencsics Gergő(Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), Szalai Attila(Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás(Mezőkövesd),Gazdag Dániel(Philadelphia Union – Egyesült Államok),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László(NK Osijek – Horvátország),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár FC),Schäfer András(DAC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros)
TÁMADÓK:Hahn János(Paksi FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),Sallai Roland (Freiburg – Németország),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Varga Kevin(Kasimpasa – Törökország),Varga Roland(MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2026.08.12. 07:34

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Gazdag Dániel gólt szerzett, nyert a Columbus a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.08. 13:35

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Pintér helyére állt be a visszatérő Messi; Pécsi bravúrokkal mutatkozott be Ausztriában

Légiósok
2026.08.02. 07:43