Rossi kitért Dzsudzsák esetére; Stöger büszke az El-csoportkörre

S. T. J.S. T. J.
2021.08.25. 23:20
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• A szeptemberi világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő magyar futballválogatottba meghívottak névsorát a Puskás Arénában ismertette Marco Rossi. A szövetségi kapitány ezt követően interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben elárulta, kifejezetten nyugodt volt az elmúlt napokban, mert úgy érzi, a kollégáival sikerült a pillanatnyilag legerősebb keretet összeállítaniuk. Beszélt arról is, hogy Cseri Tamás, Holender Filip és Sigér Dávid miért került ki a csapatból, s Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel, Sallói Dániel és Tamás Márk miért került be. Kitért Dzsudzsák Balázs esetére is, aki most sem kapott meghívót.
• A szeptemberi világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő magyar futballválogatottba meghívottak névsorát a Puskás Arénában ismertette Marco Rossi.
A szövetségi kapitány ezt követően interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben elárulta, kifejezetten nyugodt volt az elmúlt napokban, mert úgy érzi, a kollégáival sikerült a pillanatnyilag legerősebb keretet összeállítaniuk. Beszélt arról is, hogy Cseri Tamás, Holender Filip és Sigér Dávid miért került ki a csapatból, s Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel, Sallói Dániel és Tamás Márk miért került be. Kitért Dzsudzsák Balázs esetére is, aki most sem kapott meghívót.

• A lefújást követően az első gondolatom az volt, hogy négy gólt lőni a Bajnokok Ligája-rájátszásában nagyon jó teljesítmény – mondta Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a Young Boys elleni BL-rájátszás visszavágója után, hozzátéve, hogy a legtöbb esetben négy szerzett gól a két mérkőzésen elég a továbbjutáshoz, de a svájci ellenféllel szemben ez nem így történt. Az osztrák tréner úgy véli, büszkék lehetnek arra, hogy ott lesznek az Európa-liga csoportkörében. Kérdésre kitért Aissa Laidouni felelőtlenségére, a légiós két begyűjtött sárga lapjára is.

• Szekszárdon jártunk edzésriporton, ahol a női kosárlabdacsapat arra készül, hogy harmadik nekifutásra immár kiharcolja a szereplés jogát az Euroligában. Az Atomerőmű KSC keretéhez a nyáron három új játékos csatlakozott, de visszatért már a városba a honosított Goree Cyesha is, aki az Egyesült Államokból repült vissza Magyarországra. Megszólalt lapunknak a csapat új kapitánya, Bálint Réka, és nyilatkozott az egyik új szerzemény, Mányoky Réka is, aki nem bánja, hogy a főváros nyüzsgése után nyugodtabb környezetbe került.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57