Puskás-musical: színpadon a Lőrincz testvérek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.10.21. 16:44
null
Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás és Tokióban ezüstérmes öccse, Viktor együtt vállalták a Puskás, a musical miniszerepét (Fotó: Török Attila)
Az Erkel Színház közönségétől hatalmas tapsot kaptak az olimpia hősei a Puskás-musicalben nyújtott alakításukért.

 

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás és Tokióban ezüstérmes öccse, Viktor együtt vállalták a Puskás, a musical miniszerepét, amelyben fellépett már korábban Shane Tusuptól Bozsik Péteren át Győrfi Pálig egy sor híresség: ők alakították az angol intézőt (pontosabban ezúttal intézőket), akik bekopogtatva az Aranycsapat öltözőjébe, jelzik Grosicséknak, hogy közeleg a kezdőrúgás időpontja. A birkózóbajnokokat nagy taps fogadta már akkor, amikor megjelentek a színpadon, s néhány másodperces, fejenként pár szavas szerepük eljátszása után és az előadás végén ugyancsak ünnepelte őket az ezúttal is megtelt Erkel Színház közönsége.

„Hatalmas élmény volt! A darab producere, Szabó László keresett meg minket, tulajdonképpen felkért, hogy Tomival együtt vállaljuk el az egyik szerepet, méghozzá a Wembley angol intézőjének szerepét – idézte fel a szerda estét Lőrincz Viktor. – Először azt hittem, ez csak valami vicc lehet, hiszen semmiféle ilyen jellegű tapasztalatunk, képesítésünk nincs... Megmondom őszintén, én először vonakodtam is, mert bár hozzá vagyok szokva a tömeghez, azért egészen más egy szőnyegen birkózni, mint ezernyolcszáz ember elé kiállni a reflektorfénybe – ráadásul angol szöveggel! De végül aztán csak meggyőztek, és nagyon örülök neki, hogy elvállaltuk: nagyon színvonalas előadás részei lehettünk, kiváló színészekkel, tényleg szuper élmény marad. Külön öröm, hogy utána a közönség soraiból volt, aki nemcsak az olimpiai eredményemhez, hanem az alakításomhoz is gratulált, ez igazán jólesett – poénkodtam is vele, hogy ha majd egyszer visszavonulok, szabadúszó színészként keresem majd tovább a kenyerem...”

Az előadást megtekintő Puskás-akadémisták Puskás unokájával, Rékával, dédunokájával, Anéval, valamint Szabó László producerrel és Szente Vajk író-rendezővel (Fotó: Török Attila)
Az előadást megtekintő Puskás-akadémisták Puskás unokájával, Rékával, dédunokájával, Anéval, valamint Szabó László producerrel és Szente Vajk író-rendezővel (Fotó: Török Attila)


A szerda esti előadás azért is volt különleges, mert megnézte az intézmény névadójának életéről szóló zenés darabot a felcsúti Puskás Akadémia csaknem százötven – fiú és leány – növendéke, valamint Puskás Ferenc Spanyolországban élő unokája, Réka és dédunokája, Ane is. Utóbbiak az előadás előtt vehették át Puskás Ferenc képviseletében az Adidas és a Nemzeti Sport közös szavazása nyomán összeállított „Minden idők magyar álomcsapata” tagságát jelképező bekeretezett, 10-es számú mezt lapunk főszerkesztőjétől, Szöllősi Györgytől.

Puskás Ferenc Spanyolországban élő unokája, Réka és dédunokája, Ane átveszi a „Minden idők magyar álomcsapata” tagságot jelképező Puskás-mezt lapunk főszerkesztőjétől, Szöllősi Györgytől (Fotó: Török Attila)
Puskás Ferenc Spanyolországban élő unokája, Réka és dédunokája, Ane átveszi a „Minden idők magyar álomcsapata” tagságot jelképező Puskás-mezt lapunk főszerkesztőjétől, Szöllősi Györgytől (Fotó: Török Attila)
Legfrissebb hírek

Bajcajev Valgyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
54 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
1 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
15 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
22 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09
Ezek is érdekelhetik