NL: „Ismét csupán 1–1! Még jó, hogy csak télen lesz a vb...” – német lapszemle

B. J., CS. M.B. J., CS. M.
2022.06.12. 08:38
null
Fotó: <a href="https://sportbild.bild.de/">Sport BILD</a>
Mint ismert, Nemzetek Ligája-mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott 1–1-et játszott a németekkel a Puskás Arénában. A német Sport Bild szerint kész szerencse a németeknek, hogy nem most kezdődik a világbajnokság.



„Ismét csupán 1–1! Még jó, hogy csak télen lesz a világbajnokság…”
– A Sport Bildmost sem kerülgette a forró kását.

A Kicker szerint csak szerencsével szerzett pontot a német válogatott ellenünk
Pont: erre vártunk – Thury Gábor jegyzete
Ismét csak egyenlíteni tudtak ellenünk a németek

„Németország és a Nemzetek Ligája kiszerettek egymásból. Magyarország ellen a német csapat csak 1–1-es döntetlent ért el, és zsinórban negyedszer ikszelt. A mostani egyértelműen a legkiábrándítóbb teljesítmény, rosszabb, mint amit a válogatott az olaszok és az angolok ellen nyújtott. A világbajnokság szerencsére nem tegnap kezdődött, hanem csak 165 nap múlva rajtol… Hansi Flick (57) továbbra is veretlen tizenkettedik mérkőzésén szövetségi kapitányként (nyolc győzelem, négy döntetlen), de ez semmiképpen sem vigasztalja őt.”

A világranglista 40. helyezettje bátran kezdett, és agresszív futballjával meglepte a Flick-csapatot. A német válogatottnak még hozzá kell szoknia az új, háromfős csatársorral folytatott támadójátékhoz. Ha David Raum fellép a támadókhoz a bal oldalon, túl sok hely marad mögötte, így született a magyarok gólja is. Raum mellett az új dortmundi védőduó, a Niklas Süle, Nico Schlotterbeck kettős sem nézett ki jól… – írta még a lap, megemlítve, hogy a szövetség egyértelműen a csoportelsőséget tűzte ki célul a német válogatott elé.

A sport1.de című német internetes portál azt írja: „A német válogatott ezúttal is csak döntetlenig jutott, sorozatban harmadszor az idei Nemzetek Ligájában. Csak a csapatkapitány (Manuel Neuer – a szerk.) mentette meg az irhánkat, míg Timo Werner játéka ismét csalódás volt.”

A Die Welt úgy fogalmazott: Ez nem elég a vb-címről szőtt álmokhoz! A német válogatott zsinórban negyedik alkalommal okozott csalódást a szurkolóknak, éppen csak elkerülve a budapesti vereséget, ami Flicknek az első lett volna.”

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–1 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: José María Sánchez (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Styles (Vécsei, 86.), Nagy Zs. (Nego, 69.) – Sallai R. (Gazdag, 76.), Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 69.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
NÉMETORSZÁG: Neuer – Kehrer, Süle, N. Schlotterbeck – Hofmann (L. Nmecha, 85.), Goretzka (Gündögan, 68.), Kimmich, Raum – Havertz (Adeyemi, 85.), Musiala (Brandt, 78.) – Werner (Th. Müller, 78.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Nagy Zs. (6.), ill. Hofmann (9.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén:
Anglia–Olaszország 0–0

NL-ADATBANK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 3 1 2 3–2 +1 5
2. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 3–3 0 4
3. Németország 3 3 3–3 0 3
4. Anglia 3 2 1 1–2 –1 2
Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23