Csányi Sándor: „Nem jó hazafi, aki a zárt kapus büntetést kockáztatja”

2023.01.26. 16:27
null
Csányi Sándor a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a szövetség már hónapok óta küzd azért, hogy a Nagy-Magyarország jelkép lekerüljön az UEFA és a FARE tiltólistájáról (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Az elmúlt napok különféle megnyilvánulásaiból egyértelműen látszik, hogy a Nagy-Magyarország jelkép megítélésében szemben áll egymással a nemzetközi szövetség, amely tiltja és szankcióval fenyegeti a használatát, illetve a hazai közvélemény, amelynek nagy része kikéri magának, ha bárki korlátozná ennek a történelmi, a magyar szurkolók határokon átívelő összetartozását jelentő szimbólumnak a használatát a lelátókon. Korábban Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, aki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) alelnöke is, sikerült elérnie, hogy már nem jár automatikus stadionbezárás a kirekesztőnek minősíthető, sokszor mégoly elszigetelt szurkolói megnyilvánulások miatt, mint ahogy korábban. A Nagy-Magyarország jelkép használatának korlátozása miatt most sokan mégis túlzottan megalkuvónak minősítik a magyar szövetséget. Ezekre a véleményekre reagál a Nemzeti Sportnak adott interjúban Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke.
„A történelmi ismeretek hiányára vall”; „Kapocs, ami összeköti a magyar szurkolókat” – az MLSZ beadványa az UEFA-nak

– Talán tiszteletlenül is hangozna, ha idézném az MLSZ-re vonatkozó, minap megjelent egyik-másik véleményt Nagy-Magyarország-ügyben, de azt hiszem, szükségtelen is: feltehetően találkozott ezekkel.
– Nem gondolom, hogy a bátorságunkat kellene megkérdőjelezni vagy megalkuvó magatartással lennénk vádolhatók, még ha a szurkolók és a sajtó egy része most így is vélekedik – mondta Csányi Sándor. – Pláne nem igazságos ránk sütni, ami szintén olvasható volt, hogy „merünk kicsik lenni”, hiszen sokszor nem kicsinek vagy nagynak, de leginkább okosnak kell lenni, s ezt, azt hiszem, minden hazai véleményformálónak érdemes megfontolnia, mert nem hiszem, hogy jó hazafi, aki a zárt kapus büntetést kockáztatja. Márpedig a mi legfőbb célunk elkerülni, hogy a stadionok be legyenek zárva, éppen a szurkolók, a magyar válogatott és mindannyiunk közös érdekében.

– Ezért nem engedik a Nagy-Magyarország jelkép használatát a nemzetközi meccseken?
– Ebben a kérdésben egyértelműen kommunikált az MLSZ. A Nagy-Magyarország térkép használatát minden korlátozás nélkül, sálon, zászlón, molinón és minden formában engedélyezi a hazai mérkőzéseken. A nemzetközi meccsekre azonban az azokat rendező szervezet, az UEFA által követett gyakorlat érvényes, és az angolok elleni meccs után kapott egy plusz egy felfüggesztett zárt kapus mérkőzésre vonatkozó büntetéssel a hátunk mögött, sőt a fejünk fölött, valamint a szerbek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt nyilvánvaló, hogy ennek a jelképnek a használata kapna akkora nemzetközi figyelmet, ami könnyen súlyos következményekkel járhat.

– Vagyis illene óvatosabbnak lenni, ezzel a magyar szurkolók számára fontos történelmi szimbólummal? Arra esély sincs, hogy ne büntesse az UEFA a használatát?
– Reméljük, hogy van és az MLSZ folyamatosan kapcsolatban van az UEFA-val ebben az ügyben, már egy tavaly októberi beadványban is igyekeztünk egy konkrét ügy kapcsán elmagyarázni a döntéshozóknak, hogy nem tekintendő kirekesztő megnyilvánulásnak ennek a jelképnek a használata, illetve a folyamatban lévő ügyektől függetlenül én magam is kezdeményeztem olyan megbeszéléséket, amelyek egyértelműen tisztázzák, hogy az UEFA engedélyezi vagy tiltja, hogy megjelenjen a Nagy-Magyarország ábrázolás a lelátón. A kezdeményezéssel természetesen az a célom, hogy az európai szövetség és a FARE is vegye le a tiltólistájáról a Nagy-Magyarország jelképet.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
7 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57