U21: „Nyögvenyelősnek tűnhetett, de örülök a sikernek” – Gera a kazahok legyőzése után

2023.09.08. 09:25
A magyar U21-es válogatottnak lehet hiányérzete a Kazahsztán ellen mutatott játék miatt, ugyanakkor örvendetes, hogy kapott gól nélkül lehozta a mérkőzést, s győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A találkozó után Gera Zoltán szövetségi edzővel beszélgettünk.

Gera Zoltán szerint az első 30 percben jól játszott csapata.

„Megrúgtuk az első gólt, megvoltak a lehetőségeink arra, hogy a másodikat is megszerezzük. Ezt nem tettük meg, és elkezdtünk kicsit bizonytalankodni. Nyilván a játékosoknak fel kellett dolgozniuk, hogy az ellenfél passzív maradt, hogy vezetünk egy nullára, mégsem jönnek, nem akarnak minket megtámadni. Nem játszottunk már olyan gyorsan és türelmesen. Szerettük volna, hogy a második félidőben ez megforduljon, de nem találtuk a fogást, tartottuk a labdát, nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, nem játszottunk magunkhoz képest jól. A győzelmünk nem forgott veszélyben, megrúgtuk a második gólt, azzal eldöntöttük a mérkőzést.”

Videónkban szóba kerül a remek gólpasszt jegyző Lisztes Krisztián beállása, a játékosok mentalitása és a Málta elleni következő Eb-selejtező is.

NÉMETH: A JÁTÉKHIÁNY? MÁSKOR SEM SZOKTAM OLYAN SOKAT SZEREPELNI A KLUBOMBAN

LISZTES: REMÉLEM, HA LÁTOTT MA SZTANKOVICS, AKKOR ELÉGEDETT

MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 2–0 (1–0)
Szeged,
Szent Gellért Fórum, 1200 néző. Vezette: Kurgeli (Komcsenko, Geckov – fehéroroszok)
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Szabó A., Iyinbor, Csinger – Kovács M., Baráth P. (Katona B., 80.), Horváth A. (Bényei, 14.), Benczenleitner – Vancsa Z. (Lisztes K., 63.), Németh A. (Kocsis D., 63.), Vitális (Eördögh, 80.). Szövetségi edző: Gera Zoltán
KAZAHSZTÁN: Anarbekov – Dobaj, Sirobokov, Zsumakanov, Kalmirza (Kaldibekov, 74.), Kurgin (Tkacsenko, 64.) – Buribajev, Szadibekov (Galim, 86.), Nazimkanov, Mitrofanov (Abdulla, 75.) – Szviridov (Jesszimbekov, 86.). Szövetségi edző: Kajrat Nurdauletov
Gólszerző: Kovács M. (10.), Eördögh (89.)

Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

Így ünnepelte a bajnoki címet az ETO Kisvárdán és a hazaúton – videók

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:49

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

Videó: Szoboszlai góljával és gólpasszával egyenlített kétgólos hátrányból a Liverpool az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.05.03. 17:52

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30
Ezek is érdekelhetik