Videó, képek: Szoboszlai több mezzel kedveskedett a gyerekeknek

2023.09.11. 10:18
Mint beszámoltunk róla, a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlen játszott Csehországgal a Puskás Arénában. A lefújás után nagyon sokan szerették volna megkapni Szoboszlai Dominik mezét, aki ezzel természetesen tisztában volt, és ezért további hat mezt is kiosztott.

„Furcsa, de nagyon jó érzés, hogy nyolcvan százaléka az embereknek szoboszlais vagy Liverpool-mezben van – mondta a mérkőzés után Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak.Kisgyerekként ugyanígy jártam én is a válogatott meccseire, és arról álmodtam, hogy egyszer ugyanúgy tekintsenek rám, mint ahogy akkor én tekintettem bármelyik játékosra, úgyhogy örülök, hogy örömet tudtam szerezni nekik. Ezért is amennyi mezt tudtam, elhoztam, és mentem még egy kört, és kiosztottam még öt-hat mezt. Szomorú az, amikor meccs után csak egyet tudsz kiosztani, és utána látod a szomorú arcokat. Remélem, hat embert most boldoggá tudtam tenni.”

Szoboszlai plusz mezekkel készült (Fotó: Török Attila)
Szoboszlai plusz mezekkel készült (Fotó: Török Attila)
Mindenki a mezét szerette volna (Fotó: Szabó Miklós)
Mindenki a mezét szerette volna (Fotó: Szabó Miklós)
Az egyik szerencsés (Fotó: Szabó Miklós)
Az egyik szerencsés (Fotó: Szabó Miklós)
Ereklye (Fotó: Koncz Márton)
Ereklye (Fotó: Koncz Márton)
Bencéék öröme (Fotó: a szerző)
Bencéék öröme (Fotó: a szerző)

A 11 éves Benedeknek is teljesült egy álma
A 11 éves Benedeknek is teljesült egy álma



ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 1–1
(0–0)

Budapest,
Puskás Aréna, 54 444 néző. Vezette: Pajac (horvát)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Lang, W. Orbán (Fiola, 60.), Szalai Attila – Nego (Kata, 84.), Kalmár Zs. (Nagy Á., a szünetben), Styles (Horváth K., 72.), Kerkez – Sallai R. (Csoboth K., 84.), Varga Barnabás, Szoboszlai D. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
CSEHORSZÁG:
Stanek – Zima, Brabec (Holes, 58.), Stronati – Masopust (Provod, 58.), Soucek, M. Sadílek (L. Sadílek, 83.), Zeleny – Jurecka (Cerny, 72.), Chytil (Lingr, 72.), Hlozek (Kuchta, 83.). Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy
Gólszerző:
Sallai R. (52.), ill. Jurecka (63.)

Legfrissebb hírek

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
2 órája

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
19 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:28

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:07

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
2026.06.30. 06:40
Ezek is érdekelhetik