„Folytassa, Mister!” – életrajzi könyv jelent meg Marco Rossiról

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2023.11.20. 13:21
null
Marco Rossi ismét kivezette a válogatottat az Eb-re (Fotó: Árvai Károly)
„Némelyek hajlamosak belekényelmesedni a helyzetükbe, a komfortzónájukba, nincs meg a szándékuk arra, hogy változtassanak. Amikor csapatot építünk, ezt a tényezőt is figyelembe vesszük, hiszen éppen a Montenegró elleni vasárnapi mérkőzés bizonyította, hogy mennyit ér, ha a játékosok képesek hátrányos helyzetből felállni, fordítani” – mondta a helyes hozzáállásról Marco Rossi szövetségi kapitány a 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező másnapján, a Folytassa, Mister! című, Ch. Gáll Andrással írt életrajzi könyve bemutatóján.

 

A magyar válogatott szövetségi kapitányának részvételével mutatták be hétfőn délelőtt Marco Rossi új életrajzi könyvét a Millennium da Pippo nevű Andrássy úti étteremben. A Folytassa, Mister alcímmel megjelent kötetet Ch. Gáll András írta (az Index főmunkatársa jegyezte a 2018-as Olasz meló című kiadványt is), a sajtónyilvános eseményen, a zsúfolásig telt emeleti szinten tapssal köszöntötték a csapatot az Európa-bajnokságra kijuttató edzőt.

„Milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk!” – idézte a Garibaldinak tulajdonított mondást a szerző, a Nemzeti Sport korábbi főmunkatársa, utalva a trénerrel 2012 óta ápolt, nehéz időkben is őrzött baráti kapcsolatára, amelyet Rossi is megerősített. Az Inda Press Kft. gondozásában kiadott könyv kapcsán Ilku Miklós moderátor, az Index főszerkesztő-helyettese az olasz és a magyar közeg közötti kulturális különbségekről is kérdezte a beszélgetés két résztvevőjét. Ch. Gáll András majdhogynem inkorrektnek nevezte a kulturális összevetést, miután a – szövetségi kapitánytól hallott értesülése szerint – a világ összes műkincsének és műemlékének kétharmada Olaszországban található, a stadionok infrastruktúráját tekintve azonban Magyarországot látja előnyben, az újságíró például a bajnok Napoli stadionjának állapotát a lepusztult Népstadionéhoz hasonlította.

„Érzékelhetőek különbségek Olaszország és Magyarország között az életstílust, a mentalitást tekintve – adott választ a kérdésre Marco Rossi. – Személyes élményem, hogy Magyarországon az első perctől fogva tisztelettel, megbecsüléssel fogadtak, ebben hasonlóak vagyunk. Ami a futballt illeti, tapasztalhatunk eltéréseket a bajnokságot, a hozzáállást vagy az utánpótlásképzést nézve, de nincs okuk a magyaroknak bármit irigyelni másoktól, hiszen tehetségből nincsen hiány. Amit viszont tapasztaltam, hogy némelyek hajlamosak belekényelmesedni a helyzetükbe, a komfortzónájukba, nincs meg a szándékuk arra, hogy változtassanak. Amikor csapatot építünk, ezt a tényezőt is figyelembe vesszük, hiszen éppen a Montenegró elleni vasárnapi mérkőzés bizonyította, hogy mennyit ér, ha a játékosoknak van erejük hátrányos helyzetből felállni, fordítani.”

(A könyvbemutatón zajló sajtóbeszélgetés alapján hamarosan bővebb interjút közlünk Marco Rossival.)

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18
Ezek is érdekelhetik