Minifutball: a magyar válogatott kikapott Romániától a vb-elődöntőn

B. A.B. A.
2023.11.03. 17:45
null
Magyarország kikapott Romániától a minifutball-vb elődöntőjében (Fotó: Országos Minifutball-szövetség)
A magyar minifutball-válogatott 3–0-ra kikapott Románia ellen az egyesült arab emírségekbeli Rasz al-Haimában zajló világbajnokság elődöntőjében – számolt be róla a Országos Minifutball-szövetség (OMSZ).

 

A magyar válogatott a csoportmérkőzéseket három győzelemmel abszolválta. A mieink ezt követően a nyolcaddöntőben Egyiptomot múlták felül 3–0-ra, majd a negyeddöntőben Szlovákia ellen arattak egygólos sikert.

Az elődöntőben a magyarok Romániával mérkőztek meg a döntőbe kerülésért. A románok az elején nagy nyomást gyakoroltak, többször a kapus is fellépett a támadásokkal, ennek következtében a magyarok már az ötödik percben hátrányba kerültek. Két perccel később Kozó Viktor egyenlíthetett volna, de lövése nem találta el a kaput.

Az egygólos hátrány miatt a magyarok feljebb léptek, míg a románok távoli lövésekkel próbálkoztak. A 21. percben Győri Barnabás előtt adódott lehetőség, azonban lövése után a labda az üres kapu fölé szállt. A szünet után a magyar védelem hibáját Popa használta ki a 27. percben, majd tíz perccel később a román játékos ismét betalált, ezzel beállítva a 3–0-s végeredményt.

Nagy Lajos csapata szombaton a Kazahsztán–Azerbajdzsán meccs vesztesével találkozik majd a bronzmérkőzésen magyar idő szerint 15 órakor.

MINIFUTBALL
VILÁGBAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ, RASZ AL-HAIMA
Magyarország–Románia 0–3 (0–1)
Gólszerzők:
Ungur (5.), Popa (27., 37.)

Legfrissebb hírek

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52

Magyarország bronzérmes a minifutball Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
2026.06.03. 20:15

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Elődöntős a magyar válogatott a minifutball Eb-n

Magyar válogatott
2026.06.02. 20:10

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Szétlövés után negyeddöntős a magyar válogatott a minifutball Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
2026.05.31. 23:08

Gól nélküli döntetlent játszott a magyar válogatott a minifutball Eb-n, még nincs meg a továbbjutás

Magyar válogatott
2026.05.29. 21:50

Tajti Bence az utolsó pillanatokban büntetőt védett, a mieink legyőzték a szlovénokat a minifutball Eb-n

Magyar válogatott
2026.05.28. 23:22
Ezek is érdekelhetik