MLSZ: megemlékezett a Magyar Labdarúgás Napjáról a szövetség

S. B.S. B.
2023.11.24. 16:46
null
Idén is megemlékezett a Magyar Labdarúgás Napjáról a szövetség (Fotók: Szabó Miklós)
A több évtizedes hagyományt követve az 1953-as 6:3-as londoni siker évfordulóján, tehát a Magyar Labdarúgás Napján korábbi válogatott játékosok helyezték el az emlékezés koszorúit az MLSZ centenáriumi emlékművénél.

Mivel az évforduló idén szombatra esik, az ünnepséget november 25. helyett 24-én, pénteken tartották az idén.

A megemlékezésen részt vettek hajdani legendás válogatott labdarúgóink, köztükEsterházy Márton, Szentmihályi Antal és a jelenlegi válogatott korelnök, a 90 éves Bödör László is. A korábbi válogatottak mellett a jelenlegi női és férfi nemzeti csapatok is képviseltették magukat.A centenáriumi emlékművet Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, a női válogatott részéről Kiss Mária és Kissné Lukács Katalin, a férfiválogatott képviseletében Laczkó Zsolt és Király Gábor koszorúzta meg.

 

Az eseményen vendégként rész vett még Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, Szöllősi György, lapunk főszerkesztője és a MSÚSZ elnöke, valamint az NSÜ-t képviselő Kovács Norbert is.

 

A koszorúzás előtti beszédében az MLSZ elnökségi tagja, Bánki Erik felidézte a 6:3-as győzelmet, valamint az azóta eltelt évtizedeket a magyar labdarúgásban.A megemlékezést követően a résztvevők átsétáltak az Aréna Hotelbe, ahol Vági Márton MLSZ-főtitkár köszöntő beszédét követően a jelenlévők újra megnézték a férfiválogatott idei góljait.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
8 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58