Válogatott: Marco Rossi Dárdai Mártonnal tárgyalt a válogatott szereplésről

2023.12.05. 15:55
null
Dárdai Márton (jobbra) még nem döntötte el, melyik válogatottat fogja képviselni a felnőttek között (Fotó: Getty Images)
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal, a másodosztályú Hertha BSC labdarúgójával, számolt be róla a Bild című német napilap.

A cikk szerint a szakvezető a helyszínen tekintette meg a berliniek legutóbbi bajnoki mérkőzését, amelyet 5–1-re megnyertek az SV Elversberg ellen. Ezután beszélt a német U21-es válogatott alapemberével, Dárdai Pál vezetőedző középső fiával, és elmondta neki: szeretné, ha a magyar felnőtt válogatottban szerepelne.

A védekező középpályásként és középhátvédként is bevethető Dárdai Márton a Hertha egyik legjobbja ebben az évadban, eddig csapata mind a 15 meccsén játszott, kilenc alkalommal végig a pályán volt. Novemberben a Kickernek úgy nyilatkozott, még nem döntötte el, hogy magyar vagy német válogatott lesz-e.

Legfrissebb hírek

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

„Dárdai lenyűgözte az edzőjét” – a kezdőcsapatba várják

Légiósok
2026.07.30. 14:41

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56