Ő az a játékos, aki megváltoztathatja az idényt – Marco Rossi Nagy Ádámról

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 14:47
Football: Euro 2024, qualifying - 1st round day 10: Group G Hungary v Montenegro
Marco Rossi és Nagy Ádám novemberben, a Montenegró ellen megnyert Eb-selejtezőn (Fotó: AFP)
Mint ismert, pont került a régóta húzódó Nagy Ádám-ügy végére, a 77-szeres magyar válogatott középpályás kölcsönben a Serie B-ben szereplő Speziában folytatja pályafutását. Szövetségi kapitányunk, Marco Rossi véleményét a Il Secolo XIX kérte ki a transzferrel kapcsolatban.

„Nagyszerű igazolás, ő az a játékos, aki megváltoztathatja az idényt. A magyar válogatottal elért eredményeinket, a megfelelő egyensúlyunkat és azt, ahol most tartunk, mind neki is köszönhetjük. Ádi kivételes srác, az értékrendje és a hűsége miatt is. Mindemellett profi sportoló, s ez mind olyan erény, amely fontos az öltözőben” – idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a tuttomercatoweb.com.

A Spezia jelenleg a bennmaradásért harcol a Serie B-ben, a 19. helyen áll. A csapatban újra együtt dolgozhat korábbi pisai edzőjével, Luca D'Angelóval.  

„Bármilyen taktikai felállásban nélkülözhetetlen játékos, D'Angelo korábban már edzette őt, s a tény, hogy ismét meg akarta szerezni, azt jelenti, hogy számít rá. Az ideális szerepe kicsivel a védelem előtt van, de tud alkalmazkodni, ezért játszhat nyolcast és belső középpályást is – megvannak a képességei hozzá. Amióta én vezetem a válogatottat, mindig meghívtam őt, szóval csak jót tudok róla mondani. Nálunk még akkor is végigjátszotta közel az egész meccset, amikor a Pisában nem kapott lehetőséget. Márciusban is meghívom őt, hiszen amikor rendben van, mindig számítok rá” – zárta Marco Rossi.

Olasz labdarúgás
2024.01.31. 11:52

Légiósok: Nagy Ádám a Speziánál folytatja pályafutását – hivatalos

A Serie B-ben a kiesés elől menekülő klub hivatalos oldalán jelentette be a transzfert.

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik