Éves bérletet lehet váltani a labdarúgó-válogatott mérkőzéseire

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 10:50
Fotó: Török Attila
Március elsejétől éves bérletet lehet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseire.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerdai beszámolója szerint az öt mérkőzésre szóló bérletet első körben a megújult Szurkolói Klub tagjai vásárolhatják meg jövő pénteken 10 órától. Akik még nem rendelkeznek SZK-tagsággal, azok március 4-én, hétfőn a regisztrációt követően szintén 10 órától tudnak vásárolni, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek.

A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.

Fotó: MLSZ 

A Marco Rossi vezette nemzeti együttes felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, majd 26-án Koszovót fogadja a nyári Európa-bajnokság előtt, majd a Nemzetek Ligájában szeptember 10-én Bosznia-Hercegovinával, október 11-én Hollandiával és november 19-én Németországgal találkozik a Puskás Arénában.

A márciusi meccsekre 13-án kezdődik majd a jegyértékesítés, az egyalkalmas belépők 4 és 16 ezer forint között lesznek elérhetők.

A megújult Szurkolói Klubba február 27-től lehet regisztrálni, ez még nem jelent klubtagságot, viszont a regisztráció kötelező a jegy- és bérletvásárláshoz. A drukkerek az idei meccslátogatással pontokat gyűjthetnek, 2025 januárjától a legtöbb pontot gyűjtők elsőként vásárolhatják meg jegyüket vagy bérletüket a válogatott hazai mérkőzéseire, így a vb-selejtező mérkőzésekre is.

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17
Ezek is érdekelhetik