Szoboszlai Dominik: Kirázott a hideg, amikor a nevemet skandálták

CS. M.CS. M.
2024.03.26. 21:13
Szoboszlai Dominik ezúttal is betalált címeres mezben! (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Koszovót a telt házas Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen, kedden. A meccs után több játékos is nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt.

 

Az ismét gólt szerző csapatkapitányunk, Szoboszlai Dominik a társak közti összhangról beszélt, de szót ejtett arról is, milyen érzés fogta el, mikor a nevét skandálták a nézőtéren.

„Örülünk, hogy nyerni tudtunk, megyünk előre. Megvan az összhang a csapatban, jó közösség vagyunk, emiatt vagyunk sikeresek. Volt olyan ezen a két meccsen, amiből tanulnunk kell, de pozitív tapasztalatot is vihetünk magunkkal, főleg a második félidei teljesítményeket nézve.”

„Kirázott a hideg, amikor a nevemet skandálták. Remélem, máskor is lesz még ilyen...” – mondta a Liverpool magyar klasszisa. 

Bolla Bendegúz a saját játékáról és formájáról is beszélt: „Az első félidő nem úgy alakult, ahogy elterveztük, főleg letámadás szempontjából, ám ez változott a második félidőben. Több lehetőségünk is adódott, volt az a labdaszerzésem is, amiből gól lett... az már sokkal jobban sikerült. Talán egy kicsit többet járt ma a labda a jobb oldalon, ennek az én szempontomból örülök, de ez nem volt eltervezve, így jött ki. Most az a terv, hogy folyamatosan játsszak, egyre jobb formába kerüljek, aztán remélem, bekerülök az Eb-keretbe...” 

„Ez nem volt kérdés, de oké... kezdte viccesen Schäfer András az M4 kamerái előtt a gólpassza leírása után, de a humorból ezután sem fogyott ki. – Jó kis akció volt, amiből összehoztuk az első gólt Szoboszlaival, jó az összhang köztünk. Legközelebb azért már ő adós egy gólpasszal... a végén megpróbálta, ám az lehet, hogy nem Szoboszlai volt, hanem Szvolázi...” mondta az Union Berlin középpályása, aki Pep Guardiola korábbi nyilatkozatára célzott.

„Az első félidőnk nem sikerült, de a szünetben rendeztük a sorokat, és azt gondolom, sokkal jobbak voltunk a második játékrészben. Szép támadás végén találtam be, ráadásul a buszra szállóval... – mondta viccesen a második gólt jegyző Nagy Zsolt, arra célozva, hogy a gyengébbik lábával volt eredményes. – Örülök a gólomnak, de annak is, hogy ennyien kilátogattak egy hétköznap esti mérkőzésre, köszönjük a támogatást!”   

 

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG−KOSZOVÓ 2–0 (0–0) 
Budapest, Puskás Aréna, 56 000 néző. Vezeti: Hategan (román)
MAGYARORSZÁG: Dibusz − Lang, Dárdai M., Szalai A. − Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 84.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) − Gazdag (Kleinheisler, a szünetben) Szoboszlai − Ádám M. (Varga Barnabás, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
KOSZOVÓ: Muric − Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) − Idrizi (Loshaj, 83.), V. Berisha (Al. Rrahmani, 83.) − Zhegrova (Bytyqi, 64.), Muslija (Celina, 64.), Rashica − Muriqi (Rashani, 64.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
1 perce

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
6 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
15 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
19 órája

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
23 órája

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
Tegnap, 13:26

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2026.05.18. 20:01

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
2026.05.18. 09:15
Ezek is érdekelhetik