„Magyar horror” – így látták a csoportellenfeleink a németek elleni meccsünket

Sári RolandSári Roland
2024.09.08. 10:18
A holland lapok szerint továbbra sem érnek fel a mieink az elithez (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, a magyar válogatott csúfos, 5–0-s vereséget szenvedett a Nemzetek Ligája új idényének első találkozóján. Nézzük, mit írtak a mérkőzésről csoportellenfeleink, a hollandok és a bosnyákok.

„Magyar horror” – adta cikke címének az egyik legolvasottabb bosnyák sportlap, a Sport Sport. A lap arra is kitért, hogy ugyan az első félidőben szépen tartotta magát a magyar válogatott, a második félidő „teljes bukás volt”. 

A bosnyákok – akikkel szeptember 10-én csapunk össze a Nemzetek Ligája A-osztályának 3. csoportjában – hozzátették, lehet, jót tesz majd válogatottunknak, hogy a düsseldorfi kudarc után ellenük Budapesten léphetnek pályára a mieink. 

A tekintélyes délszláv lap, a Mozzart Sport inkább a németek remeklésére helyzete a hangsúlyt, de azt is kiemelte, hogy „tehetetlenek voltak a magyarok” a német támadásokkal szemben, így Marco Rossi együttesén simán „átgázolt” a Nationalelf. 

Hollandiában is leginkább a Florian Wirtz, Jamal Musiala duó szárnyalásáról olvashatunk, de megemlítik a magyarok teljesítményét is, ráadásul igen negatívan. 

„Magyarország ismét bizonyította, hogy nem ér fel egy élvonalbeli országhoz – értékelt a holland Voetbal International. – Szegény magyarok az elmúlt években igen gyakran játszottak topellenfelekkel és meglepően gyakran tartották is magukat, de ez most közel sem jött össze.”

Az AD sportrovata arról számolt be, hogy következő ellenfelük, a német válogatott bebizonyította, legendáinak visszavonulása után is veszélyes, ám hozzátette, „nem a magyar csapat a legjobb mérce” a németek teljesítményének meghatározására. 

NEMZETEK LIGÁJA
1. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
Németország–Magyarország 5–0 (1–0)
Düsseldorf, Merkur Spiel-Arena, 49 235 néző. Vezette: Turpin (francia)
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – Kimmich, Tah, N. Schlotterbeck (R. Koch, 70.), Raum (Henrichs, 70.) – Andrich (Stiller, 82.), Gross (Pavlovic, 60.) – Wirtz, Havertz, Musiala – Füllkrug (Beier, 60.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann 
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Balogh B., W. Orbán, Dárdai M. – Nego (Bolla, a szünetben), Nagy Á. (Nikitscher, 82.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 66.) – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, 75.) – Varga B. (Ádám M., 66.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi 
Gólszerző: Füllkrug (27.), Musiala (58.), Wirtz (66.), Pavlovic (77.), Havertz (82. – 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NEMZETEK LIGÁJA
1. FORDULÓ 
A-LIGA
3. CSOPORT
HOLLANDIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 5–2 (2–1)  
Hollandia: Verbruggen – Dumfries (Geertruida, 66.), De Ligt, Van Dijk, Aké (J. Timber, 66.) – Schouten (Q. Timber, 83.), Reijnders, Gravenberch – Simons, Zirkzee (Weghorst, 74.), Gakpo (Malen, 66.). Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Bosznia: Vasilj – Barisic, Katic, Tahirovic (Krunic, a szünetben), Mujakic (Burnic, 68.) – Gazibegovic, Gigovic (Saric, 68.), Dedic – Huseinbasic (Bajraktarevic, 68.), Dzeko, Demirovic (Tabakovic, 83.). Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
Gólszerzők: Zirkzee (13.), Reijnders (45+2.), Gakpo (56.), Weghorst (88.), Xavi Simons (90+2.), ill. Demirovic (27.), Dzeko (73.)

 

Legfrissebb hírek

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
Tegnap, 8:25

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 21:30

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17

Negyedszer is Louis van Gaal lehet a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.04. 11:14

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41