„Túlléptem rajta” – súlyos betegsége után a válogatottban a Real Sociedad magyar kapusa

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 18:15
Tompa Ákos (12) ezúttal padon volt, de korábban már védett az U18-as válogatottban (Fotó: mlsz.hu)
Az U18-es magyar labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovinával játszott 1–1-re végződő felkészülési mérkőzést. A magyar csapatban ezúttal csak a kispadon foglalt helyet Tompa Ákos, aki súlyos, egy évig tartó betegsége után már a spanyol Real Sociedad U19-es csapatának első számú kapusa. Vele beszélgetett az NSO Tv stábja a mérkőzés után.

Tompa Ákos elárulta, hogy jól érezte magát a válogatott összetartásán.

„Nagyon jó volt a csapat hangulata is. A meccset sajnos nem úgy kezdtük, ahogy szerettük volna, de a második félidőben, ha kis szerencsével is, de sikerült egyenlítenünk.”

Videónkban beszél arról: annak ellenére, hogy most nem játszott, szeret a válogatottba járni, és megtudjuk, mennyit számít, hogy egy korábbi kapus, Kemenes Szabolcs a korosztály korábbi edzője. Mesél nekünk több mint egy évig tartó, súlyos autoimmun betegségéről, de beszámol nekünk a Real Sociedadról és az ottani körülményekről is.

 

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
19 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05
Ezek is érdekelhetik