Végső búcsút vettek Komora Imrétől

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 18:39
Fotó: Balogh László
Hétfő délután a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Komora Imre olimpiai bajnok labdarúgót, a Honvéd és a magyar futball emblematikus alakját.

Katonai tiszteletadás mellett, az Il Silenzio hangjaira helyezték végső nyugalomra Komora Imrét, a Honvéd korábbi labdarúgóját, vezetőedzőjét, valamint szövetségi kapitányt.

A 85. életévében elhunyt mesteredzőt felesége, Éva asszony, lánya, Andrea és fia, Zoltán, valamint családtagjai kísérték utolsó útjára. Természetesen ott volt a gyászolók között Komora korábbi veje, Détári Lajos, továbbá Rákosi Gyula, Puskás Lajos, Temesvári Miklós és Gellei Imre is. S persze megjelentek volt labdarúgói, a Honvéd második aranycsapatának tagjai: Andrusch József, Sallai Sándor, Nagy Antal, Garaba Imre, Varga József, Gyimesi László, Esterházy Márton és a Svájcból erre az alkalomra hazaérkező Bodonyi Béla is. Csupán Kovács Kálmán és Sikesdi Gábor arcát nem lehetett felfedezni az egybegyűltek között.

Komora Imre a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja, akinek a Honvéddal játékosként elért legnagyobb sikere a Magyar Népköztársasági Kupa elnyerése volt 1964-ben.

Kétségtelenül az volt pályafutása legeredményesebb idénye, hiszen harmadik lett az A-válogatott tagjaként a spanyolországi Eb négyes döntőjében, s olimpiai bajnok dr. Lakat Károly irányításával Tokióban. Klubjával bajnoki ezüstöt nyert az MNK-győzelem mellett. 1986 őszén három mérkőzésen a szövetségi kapitányi posztot is betöltötte.

Utána menedzserként segítette veje, Détári Lajos pályafutását, majd a görög Olympiakosz technikai igazgatója is volt. A kilencvenes években két időszakban is vezetőedzőként dolgozott a Honvédnál, illetve a klubigazgatói tisztséget is betöltötte.

A Magyar Labdarúgó-szövetség nevében Sipos Jenő szóvivő mondott búcsúztatót, majd a mesteredző egykori kiváló labdarúgója, Nagy Antal köszönt el játékostársai nevében a „Vezértől”. Lerótták kegyeletüket a Magyar Honvédség képviselői is, hiszen Komora Imre ezredesi rangban vonult nyugdíjba, a szertartás végén a megemlékezés virágaival halmozták el a nyughelyét.

 

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik