Szűcs Kornél: Egy évvel ezelőtt távolinak tűnt a válogatott

2024.10.15. 13:37
Szűcs Kornél bemutatkozott a magyar válogatottban (Fotó: Szabó Miklós)
Valóra vált álomként élte meg válogatottbeli bemutatkozását Szűcs Kornél, a Plymouth Argyle futballistája, aki bízik benne, hogy hosszú távon hasznos tagja lehet a magyar nemzeti csapatnak.

„Nagyon büszke vagyok az elmúlt egy hétre, hiszen a hollandok ellen jó teljesítménnyel értünk el bravúros eredményt, majd a bosnyákokat fegyelmezetten és taktikusan le tudtuk győzni. Aki ismer, az tudja, mennyi mindent rendeltem alá ennek, és főként az elmúlt egy évben mennyi munkát tettem abba bele, hogy be tudtam mutatkozni” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a 23 éves védő, aki hétfőn, a bosnyákok otthonában 2–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen a 86. percben állt be.

Hozzátette, a társak úgy fogadták a válogatottnál, mintha régóta a keret tagja lenne. „Nagyon együtt van ez a közösség, megvan a kémia a játékosok között. Szerintem ennek is köszönhető, hogy a pályán ennyire tudunk egymásért küzdeni” – fogalmazott.

Szűcs Kornél korábban Kecskeméten is futballozott, ahonnan jelenleg Nikitscher Tamás erősíti Marco Rossi együttesét.

„Egy évvel ezelőtt távolinak tűnt a válogatott, de mind a ketten hittünk benne, hogy egyszer el tudunk ide jutni. A mi példánk mutatja, hogy rengeteg kitartással előbb-utóbb megtérül a befektetett munka. Lehet, hogy ez klisének tűnik, de igaz: ha hiszünk valamiben és mindent megteszünk érte, akkor valóra válnak az álmok” – mondta az angol másodosztályban futballozó Szűcs.

Hozzátette: boldogan utazik most vissza Angliába és a jövőben is mindent megtesz majd a válogatott behívóért, egyúttal bízik benne, hogy hosszú távon hasznos tagja lesz a nemzeti csapatnak.

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–­Magyarország 0–2 (0–1)
Zenica, Bilino Polje Stadion, 8392 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Vasilj – Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Bicakcic, Katic, Kolasinac – Gigovic (Huseinbasic, 64.), Tahirovic (Saric, 79.) – Bajraktarevic, Hajradinovic (Basic, 79.), Burnic (Tabakovic, 64.) – Dzeko. Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka, W. Orbán, Fiola – Bolla (Gera D., 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs Kornél, 86.) – Sallai R. (Gazdag, 68.), Szoboszlai D. – Varga Barnabás (Ádám M., 78.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai D. (38., 50. – a másodikat 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Örülök a meghívónak, de először klubtörténelmet kell írni

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 11:44

Szendrei Norbert érezte, hogy felfigyel rá Marco Rossi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2026.05.14. 10:07

Redzic Damir: Nem a pénz miatt lettem a Red Bull Salzburg játékosa – exkluzív interjú

Légiósok
2026.05.14. 06:44

Balhés előzmények után Szűcs Kornél gólja ellenére Dejan Sztankovicsék nyerték meg a Szerb Kupát

Minden más foci
2026.05.13. 23:50

Kovács Bendegúz: Szeretnék a Nemzetek Ligájában alaptag lenni

Magyar válogatott
2026.05.13. 20:06

Marco Rossi: Az írek elleni vereség még mindig fáj

Magyar válogatott
2026.05.13. 18:45

Marco Rossi nemcsak generációt vált, hanem fokozatosan szakmai irányt is

Magyar válogatott
2026.05.13. 17:27

Távolabbi célokért – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.13. 00:16
Ezek is érdekelhetik