A lengyel válogatott élére szemelhették ki Marco Rossit – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.11.29. 19:06
Marco Rossi (Fotó: Szabó Miklós)
A Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) a magyar válogatottat irányító Marco Rossit szemelte ki a nemzeti csapat élére – írja a jól értesült olasz újságíró, Gianluca Di Marzio. A hírt a lengyel sportsajtó is átvette, de értesüléseik szerint a PZPN nem tervezi leváltani Michal Probierz szövetségi kapitányt.

FRISSÍTÉS: A PZPN CÁFOLTA AZ EDZŐVÁLTÁSRÓL SZÓLÓ HÍREKET

A lengyel szövetség hivatalos X-oldalán olvasható közlemény szerint a PZPN egy edzővel sem folytat tárgyalásokat.


A lengyel labdarúgó-válogatott az előzetes várakozásokhoz képest pocsékult szerepelt 2024-ben: Michal Probierz együttese egy pontot szerezve már a csoportkörben búcsúzott a németországi Eb-n, majd ősszel a Nemzetek Ligájában kiesett az A-ligából is.

Di Marzio szerint a PZPN azért szemelte ki Rossit, mert az olasz szakember irányításával a magyar válogatott egymás után két Európa-bajnokságra is kijutott, s miután feljutott az NL A-ligájába, előbb (többek között a németeket és az angolokat is legyőzve) bennmaradt, míg idén osztályozós helyen végzett (a mieink ellenfelei a törökök lesznek – a szerk.). 

Ezzel együtt kicsi az esély arra, hogy Rossi Lengyelország felé vegye az irányt – már csak azért is, mert az olasz tréner a közelmúltban 2026-ig meghosszabbította szerződését az MLSZ-szel. Mindeközben a legnagyobb lengyel sportportál, a Meczyki főszerkesztője, Tomasz Wlodarczyk az X-oldalán azt írta, hogy tudomása szerint a PZPN nem tervezi leváltani Michal Probierzt, míg a Meczyki vonatkozó cikke (több lengyel sportportállal egyetemben) Cezary Kuleszát, a PZPN elnökét idézi, aki a lengyelek utolsó NL-meccse után azt mondta, hogy „eszébe sem jutott Probierz menesztése”.

Ennek tükrében már a PZPN esetleges ajánlata is komoly meglepetés lenne, nem beszélve Rossiról, aki az elmúlt években rendre arról beszélt, hogy jól érzi magát a magyar csapat élén, s nem tervezi elhagyni a válogatottat.

 

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10