Nyakleves a végén; nagyszerű Nübel – német sajtószemle

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2024.11.20. 09:37
Alexander Nübel kapust dicsérik a német lapok (fotó: Getty Images)
A magyar labdarúgó-válogatott folytatta hazai veretlenségi sorozatát, miután kedd este 1–1-es döntetlent játszott Németországgal. Így értékelték a német és a holland lapok a budapesti mérkőzést.

Elszalasztott győzelemről írnak a német lapok a budapesti 1–1 után. Válogatottjuk számára nem volt komoly tétje a mérkőzésnek, hiszen már megnyerte a Nemzetek Ligája-csoportját, így Julian Nagelsmann bátran pihentetett, kilenc helyen változtatott a bosnyákokat kiütő kezdőjén.

A sport.de arról írt, hogy Németország elszalasztotta a győzelmet. Az oldal megemlíti, hogy a siker helyett a végén jött egy nyakleves, Szoboszlai Dominik tizenegyesével pontot mentett a magyar válogatott. A játékosokkal szemben is kritikus volt az oldal, megemlítve, hogy Leroy Sané és Serge Gnabry nem tudta bizonyítani, hogy helye van a kezdőben. 

A Kicker is lehúzta a keresztvizet Sanéról, leírva, hogy nem alkalmas arra, hogy húzóember legyen, de Gnabryt és Julian Brandtot is bírálta. A lap megemlítette, hogy Kai Havertz, Jamal Musiala és Florian Wirtz becserélése kis híján meghozta a győzelmet, és Alexander Nübel bravúrjai mellett kiemelte Felix Nmechát, aki 24 évesen alternatíva lehet a középpályán.

A Bild Nübel-gáláról és tizenegyes-frusztrációról ír, hozzátéve, hogy másodpercek hiányoztak a tökéletes évzáráshoz. A lap egyébként kiemeli Nübelt, aki a legjobb, vagyis 1-es osztályzatot kapott.

A Spiegel arról számolt be, hogy a B-csapat tagjainak nehéz dolguk lesz, ha be akarják magukat verekedni a kezdőbe. A csapat ugyan veretlen maradt a Nemzetek Ligájában, de Budapesten csak a kapus nyújtott emlékezetes teljesítményt. 

A holland Voetbal International is beszámolt a magyar válogatott meccséről, kiemelve, hogy Szoboszlai mesés panenkázással mentette döntetlenre a meccset. A lap kiemeli, hogy Magyarország jobb volt ezen az estén, és szerette volna a legtöbbet kihozni az utolsó mérkőzésből, azonban a gólszerzés nem sikerült, a németek pedig különösebb erőfeszítés nélkül játszottak. A második játékrészben Havertzék becserélésével Nagelsmann győzelemre játszott, de ez végül Szoboszlai tizenegyese miatt nem jött össze.

NEMZETEK LIGÁJA
6. (ZÁRÓ) FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT 
Magyarország–Németország 1–1 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 53 212 néző. Vezette: Strukan (horvát)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, W. Orbán, Dárdai M. – Nego (Gera D., 65.), Nikitscher (Kata, 65.), Schäfer, Nagy Zs. (Schön, 82.) – Sallai R. (Csoboth K., 82.), Szoboszlai D. – Varga B. (Gruber, 89.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
NÉMETORSZÁG: Nübel – Kimmich (Gosens, a szünetben), Koch, N. Schlotterbeck, Henrichs – Andrich, F. Nmecha – Sané (Kleindienst, 80.), Brandt (Havertz, 61.), Führich (Musiala, 61.) – Gnabry (Wirtz, 61.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Szoboszlai D. (90+9. – 11-esből), ill. F. Nmecha (76.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Bosznia-Hercegovina–Hollandia 1–1 (0–1)

AZ A3 CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGyDVL-KGk P 
1. Németország642–18–  4+14 14
2. Hollandia623113–  7  +6   9
3. Magyarország6132  4–11  –7   6
4. Bosznia-Hercegovina6–24  4–17–13   2

 

 

Legfrissebb hírek

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
3 órája

„Rutinosabb, erősebb csapat az ukrán, de…” – 2–2-t tippel a magyar menedzser

Magyar válogatott
5 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
7 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
11 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
21 órája

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
Tegnap, 14:48

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
Tegnap, 14:00