Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

D. S. B.D. S. B.
2025.02.21. 21:52
Turányi Lilla góljával szereztünk vezetést a fehéroroszok ellen (Fotó: Koncz Márton)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a Nemzetek Ligája B-ligájában a magyar női labdarúgó-válogatott, amely az 1. fordulóban a világranglistán négy hellyel mögötte álló Fehéroroszországot győzte le 2–0-ra a szerbiai Loznicán.

A magyar női válogatott egyértelmű célja, hogy megőrizze B-ligás tagságát a Nemzetek Ligájában, ehhez a mieinknek a csoport második helyén kell végezniük (a csoportelső feljut az A-ligába, a második helyezett egy A-ligás csoportharmadik ellen harcolhatja ki a feljutást, míg a csoport utolsó két helyezettje kiesik a C-ligába).

Szarvas Alexandra csapata a pályán is megmutatta, hogy valamivel esélyesebb a győzelemre, mint a beloruszok, ugyanis a mieink a mérkőzés elejétől kezdve sorra dolgozták ki a lehetőségeket, de az első félidőben még nem tudtak előnybe kerülni. Ellenben a másodikban már összejött a gól: az 57. percben egy szabadrúgás után védőnk, Turányi Lilla révén szereztünk vezetést.

Ez csak még inkább feltüzelte a mieinket, akik húsz perccel később a csereként beállt Csányi Diána révén növelték a különbséget, ezt az előnyt pedig magabiztos játékkal meg is tartotta a magyar válogatott, amely így győzelemmel kezdte meg a Nemzetek Ligája küzdelmeit.

A magyar válogatott következő NL-mérkőzését február 25-én, kedden, 18 órakor Finnország ellen vívja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

NŐI NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 1. FORDULÓ
Loznica: Fehéroroszország–Magyarország 0–2 (Turányi, 57., Csányi D. 78.)

 

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Nemzetek Ligája: Ukrajna Szlovákiában fogadja a magyar válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2026.07.19. 20:10

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.16. 13:08

Női labdarúgó-vb-selejtező: Hollandiával játszik a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.06.18. 13:33