Futsal Eb-selejtező: már lehet jegyet venni a norvégok elleni nyíregyházi meccsre

2025.02.07. 17:16
A magyar csapat március 7-én hazai pályán, majd március 12-én Tistedalban mérkőzik meg a norvégokkal (Fotó: valogatott.mlsz.hu)
Már lehet jegyet vásárolni a magyar férfi futsalválogatott norvégok elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésére, amelyre március 7-én a nyíregyházi Continental Arénában kerül sor.

A hazai szövetség (MLSZ) pénteki beszámolója szerint Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese előbb március 7-én 18 órakor hazai pályán, majd március 12-én Tistedalban küzd meg a norvégokkal, akik egy-egy győztes és vesztes mérkőzéssel a magyarokhoz hasonlóan három ponttal állnak a csoportban – a magyarok a jobb gólkülönbség miatt a második helyet foglalják el a négyesben.

„A norvég válogatottat fizikálisan nagyon erős játékosok alkotják, akik bátran, dinamikusan futsaloznak” – mondta az MLSZ honlapján az ellenfélről Mullor, majd hozzátette, hogy a norvég kerettagok már régóta együtt játszanak, ezért ha egyénileg nincsenek is európai szinten kiemelkedő játékosaik, csapatként igazán erősek, és bár sok gólhelyzetet alakítanak ki, eddig nem volt az igazi a helyzetkihasználásuk.

„Mindkét meccsünkön agresszív futsal várható tőlük, szeretnek magasan nyomást gyakorolni az ellenfélre, és a játékosaik fizikalitása miatt roppant nehéz párharcokat nyerni ellenük. Emellett van egy kiemelkedő képességű kapusuk, akinek mindkét eddigi selejtezőjükön sokat köszönhettek. Nem véletlen, hogy a szlovénok nagyon szoros mérkőzést játszottak velük, illetve az Eb-selejtezők előtti utolsó felkészülési meccseik egyikén az olaszoknak is nehezen sikerült legyőzni őket” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

A magyarok tavaly Montenegró ellen 5–0-s sikerrel kezdték a csoportkört, majd a szlovénoktól szoros, 5–4-es vereséget szenvedtek. A norvégok elleni párharcot követően áprilisban Montenegróba látogat a magyar csapat, majd néhány nappal később Szlovénia válogatottját fogadja – ideális esetben ez a csata dönthet az Eb-kijutásról.

A négyesből az első helyezett biztosítja helyét a 2026-ban Lettországban és Litvániában sorra kerülő Eb-n, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki a kontinensbajnoki részvételt.

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza simán nyert Veszprémben a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 22:25

A Nyíregyháza, az Újpest és a Veszprém is hozta a kötelezőt a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 22:37

Az Újpest és a Veszprém is háromgólos különbséggel nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.03. 22:37

A Nyíregyháza kiütötte az Aramis SE-t a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 21:37

A Haladás és a Kecskemét is négy gólt lőtt a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.30. 21:57

Rangadót nyert az Újpest, és a Veszprém is győzött hazai pályán a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.27. 23:16

Szoros mérkőzést húzott be a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.23. 22:11

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:26
Ezek is érdekelhetik