Anders Erik Limpar magyar győzelmet vár a svédek ellen

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.06.06. 14:53
null
Fotó: Getty Images
Anders Erik Limpar 58-szoros svéd válogatott labdarúgó úgy véli, a hazai csapat győzelmét hozza az esti Magyarország-Svédország felkészülési mérkőzés.

A magyar származású korábbi futballista, Anders Erik Limpar az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, a négy kulcsjátékosát, Viktor Gyökerest, Aleksandr Isakot, Dejan Kulusevskit és Lucas Bergvallt nélkülöző svéd együttest kemény mérkőzésen legyőzik Marco Rossi tanítványai. A szintén magyar felmenőkkel rendelkező Gyökeressel, a Sporting Lisboa csatárával kapcsolatban úgy fogalmazott: örülne, ha az ő játékospályafutásának korábbi klubjában, az Arsenalban szerepelne, de tisztában van azzal, hogy a portugál bajnokságnál jóval erősebb a Premier League.

Az 59 éves egykori középpályás a magyar nemzeti tizenegy csapatkapitányának, Szoboszlai Dominiknak, az angol bajnok Liverpool légiósának a játékát nagyon kedveli, a válogatottat pedig egységesnek tartja, egy új „aranygenerációnak” nevezte a mostani játékosokat.

Limpar a svéd válogatottal bronzérmes volt az 1994-es világbajnokságon, részt vett az 1988-as szöuli olimpián, klubszinten pedig az Arsenallal angol bajnoknak, az Evertonnal pedig FA Kupa-győztesnek mondhatja magát.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6. (péntek), 19.30: Magyarország–Svédország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport). Vezeti: Atilla Karaoglan (török) – élőben az NSO-n!
Június 10. (kedd), 18.00: Azerbajdzsán–Magyarország, Baki (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Paksi FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Kerkez Milos * (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Osváth Attila (Paksi FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)
Támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Columbus Crew – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás * (Ferencvárosi TC)

*: Svédország ellen nem játszik.

A SVÉD VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Viktor Johansson (Stoke City), Kristoffer Nordfeldt (AIK), Robin Olsen (Aston Villa)
Védők: Samuel Dahl (Benfica), Hjalmar Ekdal (Groningen), Gabriel Gudmundsson (Lille), Isak Hien (Atalanta), Emil Holm (Bologna), Victor Lindelöf (Manchester United), Axel Norén (Mjällby)
Középpályások: Ken Sema (Pafosz), Daniel Svensson (Borussia Dortmund), Yasin Ayari (Brighton & Hove), Alexander Bernhardsson (Holsten Kiel), Hugo Bolin (Malmö), Anthony Elanga (Nottingham Forest)
Támadók: Jesper Karlström (Udinese), Hugo Larsson (Eintracht Frankfurt), Jordan Larsson (FC Köbenhavn), Benjamin Nygren (Nordsjaelland), Anton Salétros (AIK), Besfort Zeneli (Elfsborg)

 

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
Tegnap, 9:10

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

Utolsó másodpercben szerzett góllal története legjobb helyezését érte el Portugália a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.30. 16:52

Bátor játék és döntetlen a házigazda svédek ellen a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 22:14

Férfi kézilabda Eb: új játékos a mieink ellen készülő svéd keretben

Kézilabda
2026.01.27. 11:36

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Izland nyerte az északi rangadót a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 19:57

Futsaltörténelmi pillanat Ljubljanában: először nyert Eb-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.01.24. 19:24
Ezek is érdekelhetik