„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.17. 14:14
null
Détári Lajos 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban (Fotó: Árvai Károly)
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja, Détári Lajos hosszú idő után a Nemzeti Sportrádiónak adott nagyinterjút. A hatvanegyszeres válogatott, hétszeres világválogatott, egyszeres Európa-válogatott középpályás őszintén idézte fel pályafutása meghatározó pillanatait – különös hangsúlyt fektetve a Honvédnál töltött évekre, a kezdetekre és a karrierjét elindító hitre és munkára.

A Nemzeti Sportrádió Bajnokok című műsorában Détári Lajos hosszan és őszintén vallott pályafutásáról Buzgó Józsefnek, lapunk korábbi főszerkesztőjének. Az interjú során Détári emlékezetes, számára különösen jelentős pillanatokat is felidézett, kiemelte egykori mestere, Tichy Lajos mondatait: „Erre a gyerekre egy középpályát és egy Honvédot fel lehet építeni”. Ez a mondat akkor hangzott el, amikor a fiatal Détári a Honvédhoz igazolt – és az ezt követő sportsikerek igazolják, Tichy nem tévedett.


„A pályán bebizonyítottam, hogy helyem van a csapatban” – emlékezett vissza arra az időszakra, amikor bekerült a felnőttgárdába. Az adásból kiderült, hogy a klasszis játékos nemcsak tehetségével, hanem alázatával és munkabírásával is kivívta társai és edzői tiszteletét: „Mindig az elsők között futottam” – mondta, amikor a felkészülések intenzitásáról kérdezték. Az interjú nemcsak nosztalgiázás, hanem fontos sporttörténeti dokumentáció is, hiszen Magyarország egyik legnagyobb labdarúgója ritkán ad ilyen terjedelmű interjút.

A Bajnokok című műsort, benne Détári Lajos különleges vallomásaival, érdemes visszahallgatni a Nemzeti Sportrádió SoundCloud Csatornáján.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04
Ezek is érdekelhetik