Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.09.09. 12:23
null
Olvasóink Nagy Zsolttal (elöl, középen, fehér cipőben) helyettesítenék Sallai Rolandot a portugálok ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni vb-selejtezője előtt is kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére, milyen összeállításban küldenék pályára a mieinket a kedd esti meccsen. A voksolók a múlt heti, írországi meccshez képest csak az eltiltás miatt hiányzó Sallai Roland posztján változtatnának a kezdőcsapaton, helyére Nagy Zsoltot állítanák be.

 

Olvasóink a jelek szerint egyetértenek Marco Rossi döntéseivel, ugyanis ugyanazt a kezdőcsapatot küldenék pályára a portugálok ellen, mint amit az olasz kapitány állított össze múlt szombaton, egyedül a Dublinban kiállított, így ezúttal eltiltás miatt hiányzó Sallai Roland posztján változtatnának. A Galatasaray játékosa helyett a Puskás Akadémia szélsőjét, Nagy Zsoltot állítanák be a csapatba. 

A szavazás kiírása óta jött a hír, hogy a kapuban Dibusz Dénes játéka sérülés miatt kérdésessé válhat, olvasóinknál az FTC kapusa nagy fölénnyel került be a csapatba, a 2. helyen pedig Tóth Balázzsal szoros versenyben Szappanos Péter végzett a kapusok között.

A legtöbb szavazatot, 8332-t Szoboszlai Dominik kapta, a kimaradók közül Ötvös Bence (3692) érte el a legtöbb voksot, kevesebb mint kétszáz szavazattal maradt el Nagy Zsolttól (3833). Közben az is kiderült, hogy a meccsre nevezett keretből ezúttal Mocsi Attila és Molnár Rajmund marad ki (voksolni természetesen rájuk is lehetett).

AZ NSO-OLVASÓK KEZDŐCSAPATA (ami megegyezik a Nemzeti Sport által várt kezdőcsapattal):
Dibusz Dénes (4450 szavazat) – Loic Nego (6294), Willi Orbán (8293), Szalai Attila (4380), Kerkez Milos (8184) – Bolla Bendegúz (5895), Tóth Alex (6653), Callum Styles (6647),  Szoboszlai Dominik (8332), Nagy Zsolt (3833) – Varga Barnabás.

 

Űrlapok-válaszdiagram. Kérdés címe: Kapusok. Válaszok száma: 8 483 válasz.

 

Űrlapok-válaszdiagram. Kérdés címe: Mezőnyjátékosok. Válaszok száma: 8 483 válasz.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE PORTUGÁLIA ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország)
Középpályások: Csongvai Áron (AIK – Svédország), Vitális Milán (ETO FC), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Forrás: uefa.com

A VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
F-csoport     
Szeptember 6., szombat     
20.45: Írország–Magyarország 2–2
Szeptember 9., kedd     
20.45: Magyarország–Portugália (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Október 11., szombat     
18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., kedd     
20.45: Portugália–Magyarország
November 13., csütörtök     
18.00: Örményország–Magyarország
November 16., vasárnap     
15.00: Magyarország–Írország

 

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
2025.09.12. 12:25

Eldorádó a bécsi Hanappiban – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
2025.09.12. 12:25

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.09.12. 07:13

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50
Ezek is érdekelhetik