
Az már a kaunasi esemény előtt biztos volt, hogy a mieink a ljubljanai C vagy D jelű négyesbe kerülnek, mert a szintén negyedik kalapban lévő két házigazda közül Lettország automatikusan a rigai A-, míg Litvánia a kaunasi B-csoportba került. A magyar csapatot utolsóként húzták ki és a D-csoport tagja lett, amelybe addigra már a lengyelek, az olaszok és a címvédő portugálok is bekerültek. Ez az egyetlen olyan kvartett, amelyben két korábbi győztes is helyet kapott, ugyanis Portugália 2018-as és 2022-es diadala mellett Olaszország 2003-ban és 2014-ben lett aranyérmes.
„Kicsit szerencsésebb sorsolásra számítottunk. Megkaptuk a portugál csapatot, amely a világon az egyik legjobb, ha nem a legjobb. Az olaszok is a legerősebbek voltak a csoportjukban szerintem, igaz, ők is csak pótselejtezőn tudtak kijutni a kazahok ellen – értékelte a sorsolást az M1 aktuális csatornának Rábl János csapatkapitány. – De ott vannak a lengyelek is, akik nagyon jó szintet képviselnek. Megpróbálunk továbbjutni a csoportból és mindenféleképpen szeretnénk megszerezni az első győzelmünket az Európa-bajnokságon.”
Suscsák Máté a Nemzeti Sporthíradóban úgy vélekedett, hogy minden kalapból a legerősebb ellenfelet kapta a nemzeti együttes, míg Pál Patrik azt hangsúlyozta, ennek ellenére nem feltartott kézzel utaznak majd a kontinensviadalra. A mieink negyedszer szerepelhetnek majd az Eb-n, eddig minden alkalommal a csoportkörben búcsúztak: 2005-ben három, 2010-ben és 2016-ban pedig két vereséggel.
A 2026-os kontinenstornát január 21. és február 7. között Rigában, Kaunasban és Ljubljanában rendezik. Mind a négy csoportból az első két helyen végző csapat jut a negyeddöntőbe.
A magyar válogatott szeptemberben pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra: Debrecenben 3–2-re legyőzte Romániát, majd Craiovában 2–2-es döntetlent játszott vele.
FUTSAL
A 2026-OS EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTJAI
A-csoport (Riga és Kaunas): Lettország, Horvátország, Grúzia, Franciaország
B-csoport (Kaunas és Riga): Litvánia, Örményország, Csehország, Ukrajna
C-csoport (Ljubljana): Szlovénia, Fehéroroszország, Spanyolország, Belgium
D-csoport (Ljubljana): Olaszország, MAGYARORSZÁG, Portugália, Lengyelország

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026







