Nuno Campos: A magyarok jobbára védekezni fognak

V. H. L.V. H. L.
2025.10.12. 23:16
null
Nuno Campos (Fotó: Török Attila)
A magyar válogatottnak nehezebb dolga lesz Portugáliával szemben, mint Budapesten volt, mondta zalaegerszegiek trénere, Nuno Campos nemzeti csapatunk ibériai vendégszereplése előtt. Az ötvenéves tréner az Agéncia Lusának nyilatkozva beszélt a ZTE-nél előtte álló feladatokról is, és reményét fejezte ki, hogy az NB I-ben utolsó helyen álló csapat szép játéka előbb-utóbb eredményekkel is párosul majd.

Az Agéncia Lusának adott interjút a portugál–magyar világbajnoki selejtező előtt Nuno Campos, a ZTE vezetőedzője. A zalaegerszegieket irányító tréner szerint egyértelműen hazája válogatottja az esélyes, de ahogy Budapesten, minden bizonnyal Lisszabonban is meg kell küzdeniük Cristiano Ronaldóéknak a sikerért.

Természetesen Portugália a favorit, hiszen a világ egyik legjobb csapata, és versenyben van a legnagyobb tornák megnyeréséért. Ezért úgy vélem, a mérkőzés hasonlítani fog a budapestire: a magyar csapat úgy gondolkodik, hogy a fegyelmezett védekezésből vezetett ellentámadásokkal kitűnő támadói révén megnyerheti a mérkőzést idézi a szakembert az A Bola. – Azonban Portugáliában nem látunk majd olyan kiegyenlített mérkőzést, mint Magyarországon: a vendégek jobbára védekezni fognak.”

A magyar első osztályú bajnokságban kilenc forduló után az utolsó helyen álló ZTE-t irányító edzőt itteni tapasztalatairól is kérdezték.

Vonzó, szép futballt akarunk játszani, és sok lehetőséget adni a fiataloknak, akik a jövő csapatának kulcsemberei lehetnek. Természetesen az eredmények tekintetében egy ilyen fiatal csapatnál mindig vannak ingadozások. Biztosítanunk kell a kiegyensúlyozottságot az egész idényen keresztül, ami lesz könnyű. Nyelvi problémák is akadnak, időbe kerül, hogy a stáb és a játékosok közötti kommunikáció hatékony legyen. Szeretnénk felgyorsítani a játékosok fejlődését, az ennyire fiatal labdarúgóknál normális, ha ez a folyamat egy kicsit tovább tart, de erre törekszünk. Mindenki támogat bennünket, szép futballt játszunk, az előbb-utóbb az eredményeken is meglátszik majd” – mondta bizakodóan Nuno Campos.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK, EURÓPA
F-CSOPORT, 4. FORDULÓ
OKTÓBER 14., KEDD
20.45: Portugália–Magyarország  (Tv: M4 Sport)  – Élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2026.08.13. 10:09

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01