Rossi remek döntései – Bobory Balázs jegyzete
Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, nem is lett az, de szerencsére Marco Rossi tudta, mit miért csinál.
Válogatottunk szövetségi kapitánya egyik legfontosabb kijelentése a mérkőzés előtt az volt, hogy türelmesnek kell maradni, mert ha kapkodunk, nem biztos, hogy jön a kívánt eredmény, és most nem a sok gólra, látványos futballra, hanem a három pont megszerzésére volt szükség.
Rossi ezen a meccsen Varga Barnabás és Sallai Roland hiányában úgy döntött, nem egy erőcsatárt, a tizenhatoson belül jelentős tömeget és magasságot felvonultató Tóth Barnát, hanem a klubjában inkább szélről induló Lukács Dánielt jelöli a kezdő tizenegybe, bízva abban, hogy egy rövid passzos kombinációból vagy a védők mögé lyukba bepasszolt labdából eredményes lesz. Lukács az első félidőben kétszer is helyzetbe került, más kérdés, hogy mindkétszer egyedül maradt az ellenfél tizenhatosán belül, így nem volt opciója, hogy esetleg passzoljon, lövéseit pedig védte a kapus. A fordulás után már szépen kijött rá egy játék, és harmadszorra belőtte a ziccerét – amely a legnagyobb volt a három közül. Rossi csereként sem a paksi Tóthot hozta centerbe, inkább a Fradi szélsőjét, Gruber Zsombort, aki a hajrában szerzett góljával szintén az olasz szakember döntésének helyességét bizonyította.
De hadd dicsérjem még a szövetségi kapitányt, mert a magyar válogatott középpályája Tóth Alexszel, Callum Stylesszal és Schäfer Andrással jól nézett ki, sokat futottak, ütköztek, daráltak a játékosaink a centrumban, és az összjátékot tekintve sem jöttek zavarba, nyilván látványosabb lehetett volna a játékuk, ha a pálya harmadik harmadában minőségibb döntések, megoldások születnek. Ez a három középpályás garantálta Szoboszlai Dominiknak a szabadságot a pályán, aki megint mindenhol feltűnt, sokszor megmutatta kvalitásait, de az első félidőben azért többet hibázott, mint amennyit megszoktunk tőle. És szerencsére az is látszott, hogy Szalai Attilának egyre több az önbizalma, biztos lábakon állt belsővédő-párjával, Willi Orbánnal együtt, utóbbi talán a legjobb magyar játékosként volt a legbiztosabb pont a magabiztos Tóth Balázs előtt.
Az áhított három pont megvan, nyertünk néhány méternyi előnyt a többiekkel szemben a csoport második helyéért zajló versenyfutásban, de messze még az út vége, és van még tér javulni, főleg a támadások pontos befejezésére kell a következő meccseken koncentrálni.
