Háromgólos vereség a szlovénektől a poreci futsaltornán

R. P.R. P.
2025.12.17. 18:00
null
Fotó: valogatott.mlsz.hu
Felkészülési futsalmérkőzésen a magyar férfiválogatott 4–1-es vereséget szenvedett Szlovéniától szerdán Porecben.

 

A szlovének vezető gólja után Vatamaniuc-Bartha Dávid egyenlített, azonban a második félidőben az ellenfél három góljára már nem érkezett válasz.

„Az első félidőben támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, úgy gondolom, ez a magyar válogatott igazi arca – mondta a mérkőzést követően Sergio Mullor szövetségi kapitány az MLSZ honlapján. – A második félidőben viszont nem igazán láttam pozitívumot a játékunkban, a két gyors szlovén gól után nem tudtunk váltani, és ellenfelünk megérdemelten nyert. Ha az első félidei játékunkat nyújtjuk, akkor az Európa-bajnokságon is bárkivel felvehetjük a versenyt, de addig még sok munka vár ránk, minden aspektusban fejlődnie kell a csapatnak."

A horvátországi tornán hat csapat küzd meg egymással két hármas csoportban, utána helyosztók jönnek. A mieink és a szlovének mellett még Japán játszik, a másik trióban Lengyelország, Románia és Szaúd-Arábia kapott helyet.

A japánokkal pénteken találkozik a magyar válogatott.

FUTSAL
Nemzetközi felkészülési torna, Porec
Csoportkör, 1. forduló, A-csoport
Szlovénia–Magyarország 4–1
Magyarország: Gémesi Gergő – Rábl János, Rafinha, Büki Baltazár, Szabó Lajos. Cserék: Alasztics Marcell, Suscsák Máté, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Szalmás Zoltán, Pál Patrik, Győri Balázs, Dorogi Benjámin, Rutai Balázs, Kajtár Mátyás, Fekete Márk

 

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

A magyar futsalválogatott egy góllal kikapott Üzbegisztántól

Magyar válogatott
2026.09.17. 20:46

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.03. 15:10

Női röplabda Európa-liga: szlovén előny az elődöntőben

Röplabda
2026.06.28. 20:00

NS-infó: távozik a Nafta magyar sikeredzője, Bozsik József

Minden más foci
2026.06.22. 12:50

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda-válogatott Horvátországot

Röplabda
2026.06.14. 20:36