Fő a bizalom – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2026.03.31. 23:23

Kedden négy mérkőzést is játszottak a különböző korosztályos magyar labdarúgó-válogatottak, ebből a három fiatalabb generációé volt tétmérkőzés, egészen pontosan Európa-bajnoki selejtező, a „nagyoké” pedig a Görögország elleni felkészülési találkozó. Ha utóbbi, mondjuk, vb-pótselejtező, mint földrészünk négy másik pontján, enyhén szólva boldogabbak lettünk volna, de felesleges tovább siránkozni, ráadásul szombaton Szlovénia 1–0-s legyőzésekor már elkezdték a mieink az új korszakot. Az említett négy meccs mindenesetre érdekes pillanatfelvételt, amolyan keresztmetszetet mutatott válogatott futballunk aktuális állapotáról. Ami az eredményeket illeti, az U18-asok 4–0-ra diadalmaskodtak Wales ellen és A-ligások maradtak, az U19-esek 4–2-re verték meg Szlovákiát a továbbjutást már nem érintve, az U21-esek pedig 2–1-re kikaptak Ukrajnától. Tudjuk, itt még nem feltétlenül a siker hajszolása a legfontosabb, hanem a felnőttek „kiszolgálása”, de azért mégiscsak jobb nyerni, mint veszíteni. A kiszolgálással egyébként a jelek szerint nincs túl nagy gond, az ifjak közül a szlovénok és a görögök ellen egyaránt kisebb-nagyobb szerepet kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól Tóth Alex, Vitális Milán, Redzic Damir és Szűcs Tamás.

Bár a világbajnokságot mindkettő elszalasztotta, Szlovénia hozzánk hasonlóan B-ligásként vág majd bele a Nemzetek Ligája őszi küzdelmeibe, Görögország viszont feljutott az A-ba, tehát papíron erősebb ellenfélnek számított. Ezt bizonyítva némi fölénybe is került a zárt szektoros büntetést szombaton letöltve szinte megtelő, sokadszor felemelően remek hangulatú Puskás Arénában. Mégis jobb első félidőt produkált a magyar gárda, mint három napja, mert az ellencsapásokból sikerült több helyzetet kialakítania, de Sallai és Redzic sem talált be. Mivel a másik oldalon Tóth kapus állandósította jó formáját, a szünetig nem esett gól, miközben feltűnt jobb oldalunk gyengélkedése a balhoz képest, Bolla megint súlytalannak bizonyult. Rossi mester hasonlóan látta, és a második játékrészre hármas cserével frissítette csapatát, ennek is köszönhetően változatos csata alakult ki, már inkább magyar dominanciával. Szoboszlai szép szólót fejezett be erőtlenül, miközben a görögök sem tétlenkedtek. Bárány kényszerű kiválásával a végére kevesebb energia jutott a támadásra, maradt a 0–0. Két meccs kapott gól nélkül, új emberekkel, hozzánk hasonló kaliberű riválisok ellen – valami ilyesmire lesz majd szükség ősszel az NL-ben, reményeink szerint elöl már egy egészséges Vargával veszélyesebben. S akkor a nyáron hasonló védekezéssel felülmúlhatjuk a finneket és a kazahokat, újra jó hangulatban, sok szurkolóval Budapesten és Debrecenben is. Fő a bizalom – a balul sikerült vb-selejtezők után a jelek szerint most sikerült mindezt visszaépíteni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
3 órája

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
5 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
23 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
Tegnap, 18:12

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
Tegnap, 13:40

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57
Ezek is érdekelhetik