Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

R. P.R. P.
2026.03.19. 20:06
null
Stieber Zoltán volt a Térfélcsere című podcast vendége. A tavaly visszavonult válogatott labdarúgó hosszabb interjú keretében beszélt a pályafutásáról és az azt követő időszakról.

 

Arról, hogy mivel foglalkozik a visszavonulása óta

„Évek óta gondolkodtam rajta, hogy a futball után mivel szeretnék foglalkozni, a játékosügynökség alapítása volt az egyik opció. Ebben megtalálom a motivációmat. Főleg a német időszakomban együtt dolgoztam egy ügynökséggel hét-nyolc éven keresztül, velük is együttműködünk, ez a Sports 360, mi a Sports 360 Hungary néven futunk. Sok támogatást kapunk tőlük, a koncepciójuk alapján szeretnénk mi is maradandót alkotni a magyar piacon.”

„Ami a futballt illeti, a felkészülés, a napi két edzés annyira nem hiányzik, volt benne részem bőven. A sportot majd jobban vissza kell építenem a mindennapjaimba. Próbálok padelezni, nagyon szeretem ezt a sportot.”

A Bundesligában szerzett gólokról

„Az első mindig emlékezetes, de ha kedvencemet kell kiválasztani a hatból… Igazából mindegyik kedves valamilyen szinten. A Greuther Fürthben a Frankfurt ellen volt egy átemelős gólom, amit Kevin Trappnak lőttem, de a Roman Weidenfellernek lőtt gólom is szép emlék a Dortmund ellen.”

„A hamburgi stadionban is felemelő érzés volt játszani ötvenezer néző előtt hétről hétre. Az álmom valósult meg, éreztem a szurkolók szeretetét. Nyilván az is egy szép emlék, amikor kiabálták, skandáltak a nevemet. Az volt talán a legmagasabb szint a pályafutásomban annak ellenére, hogy nem volt minden stabil a klubnál, többször játszottunk osztályozót.”

Az osztrákok elleni gólról a 2016-os Eb-n

„Egyértelmű, hogy az ember újra élné ezeket a pillanatokat. Nagyjából mindenki emlékszik erre a pillanatra, ha nem is volt kint a stadionban, akkor arra, hogy éppen hol tartózkodott. Nem ez határozza meg az életem hátralévő részét, de nyilván nekem is olyan maradandó emléket jelent, hogy ha tíz-tizenöt év múlva újra beszélgetünk, akkor ugyanúgy szívesen emlékszünk vissza rá.”

„Ha egy labdarúgónak egy ilyen pillanata van a karrierje során, és az emberek húsz-harminc év múlva is emlékeznek erre, akkor már megérte. Természetesen a pályafutásom többről szólt, mint erről az egy gólról, de abszolút ez volt a fénypontja.”

A teljes interjút péntek délután 3-kor meghallgathatja a Nemzeti Sportrádióban is.
 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
23 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44