Révész Attila két NB I-es ukrán játékos miatt szólt be az MLSZ-nek, a szövetség közleményben reagált

M. B.M. B.
2026.04.05. 15:18
null
Fotó: Czinege Melinda
Kisebb nyilatkozatháborúba keveredett egymással Révész Attila, a labdarúgó NB I-es Kisvárda vezetőedzője, illetve a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Révész a magyar U21-es labdarúgó-válogatott keddi, Ukrajna elleni (1–2) Eb-selejtezője kapcsán szólalt meg, miután a találkozón ukrán színekben két, NB I-ben légióskodó játékos is főszerepet vállalt: a Kisvárdán védő Ilija Popovics, valamint az ETO FC csatára, Olekszandr Piscsur. 

Révész a csakfoci.hu-nak nyilatkozva arról beszélt szerdán, hogy mindkét játékos szerepelhetne magyar színekben is, de ők hiába szóltak erről időben az MLSZ-nek, azt a választ kapták, hogy nem elég jók.

„Két dologról van szó ebben az esetben. Mindkét játékos a miénk volt, az egyik ungvári, a másik munkácsi születésű, mindketten magyar állampolgárok. Mi többször is javasoltuk a magyar szövetségnek őket, de az MLSZ szakvezetői azt mondták, hogy vannak náluk jobbak. Előfordult, hogy más játékosoknál a FIFA-szabályokra hivatkoztak, de ebben az esetben nem erről volt szó” – fogalmazott Révész Attila.

A magyar szövetség egy pénteki közleményben reagált a szakember mondataira. 

„A 2018-ban Kisvárdára kerülő, jelenleg is a klub kötelékébe tartozó kapus, Illya Popovics valóban rendelkezik magyar állampolgársággal, tehát szóba kerülhetne, hogy a magyar válogatottban szerepeljen. Ez szükséges, de nem elégséges feltétele a magyar válogatottságnak. Az MLSZ figyelemmel követte a játékos teljesítményét, de az utánpótlás-válogatott szakmai stábja úgy ítélte meg, hogy mivel Pécsi Árminnal és Yaakobishvili Áronnal az élen többen is előtte állnak a kapusok szakmai rangsorában, a szűk keretbe nem férne be. (…) Olekszandr Piscsur kapcsán azonban hazugság azt állítani, hogy játszhatna a magyar válogatottban, hiszen a FIFA szabályzata szerint ehhez megszakítás nélküli ötéves magyarországi tartózkodás kellene, de esetében ez a feltétel még nem teljesült. A támadó 2022-ben igazolt Munkácsról Kisvárdára, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség érvényben lévő szabályai tehát nem teszik lehetővé, hogy Magyarországot képviselje. Az MLSZ már korábban felvette a kapcsolatot a játékossal, aki nem is zárkózott el attól, hogy idővel a magyar válogatottban szerepeljen, de erre leghamarabb 2027-ben kerülhetne sor, ha addig nem igazol tovább más országba” – olvasható az MLSZ honlapján megjelent közleményben.

 

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44