Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2026.06.08. 10:08
null
Hét mérkőzésen lépett pályára eddig a kazah válogatottban Dasztan Szatbajev (sárgában), a 17 éves csatár kifejezetten jól bánik a labdával, nem véletlen, hogy a Kajrat Almatitól a nyáron a Chelsea keretéhez csatlakozik (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
Agbar Khojamberdiyev, az Újpest FC videoelemzője szerint a jelenlegi magyar válogatott erősebb, mint a kazah, de érdemes lesz figyelni Dasztan Szatbajev játékára.


Mindkét ország a szívemben van, mondta lapunknak a bugyuta kérdésre („Kinek szurkol kedden?”) Agbar Khojamberdiyev, az Újpest FC kazah videoelemzője.

„Kétezertizennégyben érkeztem először Magyarországra – kezdte a történetét a magyarul gyönyörűen beszélő szakember. – Otthon, Almatiban is mindig futballoztam, de nem túl magas szinten, és fura az élet: úgy alakult, hogy Újpesten vehettem részt próbajátékon. Néhány edzés után azt mondták, az én tudásom nem lesz ide elegendő, és ezt tisztelettel elfogadtam, magam is így éreztem. Hazamentem és a szüleimmel megbeszéltük, úgy tűnik, a megálmodott futballistakarrier nem jön össze, inkább tanuljak. Nagyon megtetszett Magyarország, ezért Gödöllőre jelentkeztem, az akkor Szent Istvánról elnevezett egyetemre, és közgazdászként végeztem. Közben folyamatosan néztem a mérkőzéseket, és mert a futballszeretet nem tűnt el, arra gondoltam, játékosmegfigyelő lehetne belőlem. Ezért utánpótlásmeccsekre jártam, riportokat írtam, videókat vágtam, kerestem – inkább csak »önszorgalomból «  – a tehetséges fiatalokat. Diplomáztam, és egy könyvelőcégnél kezdtem dolgozni.”

Az 1994-es születésű Agbar Khojamberdiyev az egyetemi évek alatt alacsonyabb osztályban futballozott, majd baráti kapcsolatok révén hosszú évek után ismét Újpesten kötött ki: Szabó György az utánpótlásban kínált neki elemzői munkát, igaz, csak önkéntes alapon.

„Nem hittem volna, hogy ismét kapcsolatba kerülök az Újpesttel, de mert ismertem az utánpótlást, sok meccsen jártam, és szerettem volna ezzel a munkával megismerkedni, fizetés nélkül is jöttem – magyarázta. – Civilben dolgoztam, örömmel jöttem, és sokat tanultam, mondhatom, megváltozott az életem. Előtte több helyre ajánlottam a riportjaimat, az elemzéseimet, de a legtöbben nem is válaszoltak, ha mégis, akkor elutasítás volt a reakció. Így nagyon megbecsülöm az újpesti lehetőséget. Amikor Bodor Boldizsár öt mérkőzésre átvette a felnőttcsapatot, hívott maga mellé, és hatalmas megtiszteltetés volt az élvonalban dolgozni. Ezután Dárdai Pál sportigazgató és Szélesi Zoltán vezetőedző őszintén elmondta, mást keresnek erre a munkakörre, de addig maradjak velük, menjek el a téli edzőtáborba. A megbeszéléseken leesett az állam, Palitól és Zolitól is rengeteg szakmai részletet lehetett megtudni, óriási élmény volt velük dolgozni. Hogy ősszel mi lesz, az kérdéses, azzal sincs gondom, ha vissza kell mennem az utánpótláscsapatok mellé, de bármi is lesz, hálás vagyok, hogy ilyen szakemberek mellett tanulhattam az előző hónapokban.”

És akkor a nagy kérdés: mit vár a debreceni Nagyerdei Stadionban esedékes keddi mérkőzéstől?

„Nem ismeretlen az érzés: 2018-ban a Groupama Arénában már láttam a két csapatot egymás ellen – mondta Agbar Khojamberdiyev. – Akkor még Georges   Leekens volt a szövetségi kapitány, és nyertünk három kettőre. Nyertünk? Igen, kazah vagyok, de Magyarország a második otthonom, nagyon szeretek itt élni, szóval hadd mondjam azt: inkább szakmai érdeklődéssel figyelem a találkozót. A magyar csapat előrébb tart, jobb, mint az alakuló kazah együttes, amelyben néhány rutinos játékos mellett több ígéretes fiatalt próbálgat Talgat Bajszufinov szövetségi kapitány. Kísérleti csapat ez, kíváncsi vagyok, mire lesz képes az összeszokott magyar csapat ellen. Ahogy arra is, mit mutat majd a tizenhét éves Dasztan Szatbajev, akit már korábban megszerzett a Chelsea, de a kora miatt csak most nyáron csatlakozhat a londoni klubhoz.”

MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN
Debrecen, kedd, 19.00
Vezeti: Pavle Ilics (szerb)
Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!
PROGRAM

 

 

Legfrissebb hírek

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
10 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
11 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
16 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

NEMZETEK LIGÁJA, 2026–2027

Minden más foci
2026.09.21. 18:06

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
2026.09.21. 15:41

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04