Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete
A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája B-ligájában a Puskás Arénában 1–0-ra kikapott Ukrajnától, hétfőn pedig Észak-Írország következik.
Ne feledjük: Marco Rossi 2018-ban a Finnország elleni NL-mérkőzésen ült először a magyar válogatott kispadján, a C-liga első találkozóján a mieink 1–0-s vereséget szenvedtek, ám a későbbi eredmények ismeretében fogalmazhatunk úgy, a szövetségi kapitány új pályára állította a nemzeti együttest. A csoportban – finn, magyar, görög, észt – második helyen végeztünk, ami Eb-pótselejtezőt ért, a többi ismert, kijutottunk a 2021-es kontinensbajnokságra.
Válogatottunk ötször lépett pályára Belfastban, négy győzelem, egy döntetlen a mérleg, tétmérkőzésen az 1990-es világbajnoki selejtezőn és a 2016-os Eb-kvalifikációban találkoztunk, 1989-ben Bicskei Bertalan irányításával 2–1-es magyar siker született, 2015-ben Bernd Storckkal a kispadon 1–1-es eredmény – ez is Eb-pótselejtezőt ért.
Hétfőn nem elég a döntetlen, nyerni kell, mint 1989-ben! Noha a honi labdarúgás szakmai és morális állapota a nyolcvanas évek végéhez képest jócskán pozitív irányba változott – Mezey György például azért mondott le, s váltotta a kispadon Bicskei, mert a bundabotrányt követő időszakban, ahogyan fogalmazott, nem ő állította össze a válogatottat, hanem a rendőrség… –, Belfastban nincsen garancia a magyar győzelemre. Még úgy sem, hogy az ellenfél az írekéhez hasonló kellemetlen stílusban, bár alacsonyabb színvonalon futballozik.
Ám nekünk nem az északírekkel, hanem saját együttesünkkel kell foglalkoznunk. Szakértőnk, Rudolf Gergely szerint átalakulóban van a válogatott. Ne tagadjuk, mintha elpártolt volna tőlünk a szerencse, ahogyan a 0–1 után a szövetségi kapitány fogalmazott, több mint két éve minden ellenünk van. Ráadásul a sérüléshullám az ukrán meccsen Redzic Damirt döntötte le a lábáról. Ám ez nem lehet magyarázat arra, hogy kevés helyzetet dolgoztunk ki.
Van egy mondás, amely szerint a válogatott nem lehet tartalékos. Idézném a csapatkapitány Szoboszlai Dominikot is, aki az NL-sorozat előtt a távol maradókra utalva azt mondta, most másoknak kell előlépniük.
Például úgy, ahogyan ő a tizenegyedik válogatottságán az Izland ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen tette. Lehet követni!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!








