Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

– Elég nagy lökdösődéssel ért véget az összecsapás. Érezte, hogy pattanásig feszülnek az idegek?
– Kemény meccset játszottunk, éppen olyat, amilyenre számítottunk – válaszolta lapunk kérdésére Illja Zabarnij, a PSG-vel Bajnokok Ligája-győztes, 24 éves ukrán válogatott védő. – Magasra szökik ilyenkor az adrenalinszint. Mindig nehéz idegenben futballozni, az ellenfelet elemi erővel támogatja a közönsége, és igyekszik megfelelni az igényeknek, mi meg közben próbáljuk a saját futballunkat játszani, ami nem könnyű. De nyertünk, és nagyon örülünk az eredménynek. Nagyszerű hangulatban játszhattunk, mégis nehéz körülmények között.
– Mi volt a meccsterv? Átengedni az elején a labdát az ellenfélnek és kontrázni?
– Nem, egyáltalán nem.
– Letámadni?
– Részben. Tény, hogy még formálódunk, az új szövetségi kapitánnyal próbáljuk megtalálni azt a futballt, ami a leginkább passzol hozzánk. Igyekszünk elsajátítani a felfogását, elraktározni az információkat, amelyekkel ellát bennünket. Az a célunk, hogy lépésről lépésre, minden meccsen egyre jobbak legyünk. Most még az útkeresés fázisában vagyunk, de nagyon határozott stílust igyekszünk kialakítani. Azzal a szándékkal léptünk pályára, hogy ne veszítsük el a párharcokat, hogy ne nagyon tudja megszerezni az ellenfél az úgynevezett második labdákat, és ha mi csapunk le rájuk, futballozzunk. Csak egy gólt szereztünk, de az is három pontot ért.
– Megkönnyítette a helyzetüket, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány csapata két ordító ziccert is kihagyott az első félidőben. A védelmük akkor nem volt a helyzet magaslatán…
– A magyar válogatott nagyon jó csapat. Ezt mindjárt az első félidőben igazolta, amikor valóban legalább két nagy helyzetet kialakított a kapunk előtt, de egyikből sem talált be. Lehet, hogy azokban a szituációkban szerencsénk volt, ám idővel egyre inkább elkezdtük uralni a mérkőzést, betaláltunk, megnyugodtunk.
– A magyar válogatott valódi kilences nélkül játszott, Szoboszlai Dominik magyar labdabirtoklásnál rengeteget változtatta a helyét, rendre elmozgott. Mennyire nehezítette ez meg az önök helyzetét?
– Tudtuk, mire számítsunk, mert feltérképeztük a magyar válogatottat. Persze nem könnyíti meg a védők életét, ha sok elmozgással építi akcióit az ellenfél, ilyenkor fontos a játékosok közti kommunikáció, megfelelő információkkal kell ellátni a csapattársakat. Hamar át kell látni, mit akar a rivális, és arra reagálni.
– A győztes rajt után az A-ligába jutás a céljuk?
– Persze, szeretnénk a legjobbak ellen játszani, és megmutatni, vagyunk olyan jók mi is. Még ha tudjuk is, nagyon nem könnyű ellenük futballozni.
– Ön klubszinten, a PSG védőjeként már most a legjobbak ellen szerepel, és ha a Bajnokok Ligájában nem is játszott annyit, mint a Ligue 1-ben, BL-győztesnek vallhatja magát, ami eddig azért kevés ukrán játékosnak adatott meg.
– Nagyszerű érzés, büszke vagyok rá, talán ki is érdemeltem, hogy ezen a szinten játsszak. Örülök, hogy a hazámat is büszkévé tehettem.











