A grúz elemző szerint Szoboszlai Dominik stresszben tartotta a védelmüket
1.) Mi tetszett a leginkább a válogatott futballjában?
Imponált, milyen gyorsan lendült támadásba labdaszerzés után a magyar csapat. Grúziánál többet volt a labda, a hazaiak viszont sokkal több helyzetet alakítottak ki – jól mutatja ezt, hogy körülbelül negyvenkét százalékos labdabirtoklás mellett huszonhat lövésig jutottak, miközben ellenfelük csak nyolcig. Általában Szoboszlai Dominikot próbálták megjátszani Grúzia középpályás- és védősora között, Kerkez Milos pedig rendkívül agresszívan lépett fel a bal oldalon. A gól tökéletes példája volt annak, hogy miközben az akció az ellenkező oldalon bontakozott ki, Kerkez felismerte a túloldalon megnyíló területet, betört a tizenhatoson belülre, és mint egy újabb támadó érkezett a labdára. Ezek a mélységből induló felfutások problémát okoztak Grúziának, mert a védőknek hirtelenjében még egy játékos mozgását kellett követniük.
2.) Mi lehet a csapat veszélyes fegyvere?
Abban kellene fejlődnie, hogyan játszik jól szervezett mély vagy középmagas védekezési blokkal szemben. Magyarország veszélyesnek tűnt, amikor Grúzia szerkezete megbomlott, ám amikor a vendégjátékosok visszaértek a labda mögé és rendeződtek a csapatrészek, támadásai kissé kiszámíthatóvá váltak – gyakran került a labda a szélre, ahonnan beadások révén próbálta a tizenhatoson belülre juttatni. Magyarország neve mellett huszonhat lövés és nyolc szöglet áll, ugyanakkor nyolc lövését is blokkolták, ami rávilágít, milyen jól védte Grúzia a középső területeket. Szerintem sokan látnák szívesen, hogy a magyar válogatott még többet mozgatja az ellenfél védősorát: például létszámfölényt alakíthatna ki az egyik oldalon, Szoboszlai Dominikot megjátszhatná a vonalak között, majd gyorsan átforgathatná a játékot Kerkez Milos vagy a túloldali szélső felé – ezzel oldalirányú mozgásra kényszeríthetné a védelmet, és több terület nyílhatna középen.
3.) Mi nem működött az együttes játékában?
Magyarország legnagyobb gyengeségeként azt azonosítottam, hogy nehezebben kontrollálta a mérkőzést azokban az időszakokban, amikor nem tudott átmenetekből támadni. Grúzia kényelmesebben tartotta a labdát, a védelemben, illetve a középpályán türelmesen járatta, míg a magyarok általában a lehető leggyorsabban előrefelé akarták játszani. Ez a megközelítés működött, ha volt elegendő szabad terület, de ha nem kínálkozott lehetőség az előrepasszra, időnként túlságosan nagy lett a távolság a magyar középpálya és a támadósor között, emiatt több direkt átadásra vagy szélső támadásra kényszerültek – ez különösen a második félidőben vált feltűnővé, amikor a labdabirtoklásuk mindössze harmincöt százalék volt. Grúzia ezt nem tudta kihasználni, hiszen csupán nyolc lövéssel zárta a mérkőzést, Magyarországnak mégis többet kellett az eredmény őrzésével és védekezéssel foglalkoznia, mint amennyire valószínűleg szükség lett volna. Erősebb ellenfelekkel szemben meg kell mutatnia, képes lelassítani a játékot és a labdával is uralni bizonyos periódusokat, ahelyett, hogy elsősorban az átmenetekre és a szervezett védekezésre támaszkodna.
4.) Melyik magyar labdarúgó teljesítményét emelné ki?
Szoboszlai Dominik teljesítménye kimagaslott, elsősorban a szabad szerepköréből fakadóan. Folyamatosan arra törekedett, hogy Grúzia középpályás vonala mögött kapjon labdát, és veszélyt teremtsen. Ötvennyolc passzából ötvenkettő célba ért, és nyolc helyzetet teremtett, engem azonban leginkább a mozgása és a helyezkedése nyűgözött le. Visszaléphetett mélyebbre, hogy segítse a labdakihozatalt, kiléphetett a félterületbe, ahol átvétel után kapu felé fordulhatott, és magasabban, a tizenhatos környékén is feltűnt. Nehéz volt védekezni ellene, a grúz játékosok állandó döntési kényszerbe kerültek miatta: ha egy középpályás követte, azzal terület nyílhatott mögötte, ha pedig nem ment vele, Szoboszlai a vonalak között kaphatta meg a labdát, és kapu felé fordulhatott.
5.) Melyik magyar lógott ki lefelé?
Tóth Milánnak volt a legkisebb hatása a mérkőzésre. Magyarország rendszeresen betört Grúzia védőharmadba, a csatár azonban nem vett részt a csapat legveszélyesebb akcióiban – több változatosabb mozgást vártam volna tőle a középhátvédekkel szemben. Gyakrabban visszaléphetett volna Szoboszlai Dominik felé az összjáték kezdeményezésére, keresztbe mozoghatott volna egy védő előtt, hogy területet nyisson valaki másnak, többször indulhatott volna a védelem mögé – ehelyett a magyar veszélyteremtés jellemzően a körülötte érkezők játékából fakadt, különösen a mélyebbről felfutó Kerkez Miloséból. Grúzia kompakt védekezése természetesen megnehezítette Tóth Milán dolgát, ám az, hogy az 57. percben lecserélték, jól összefoglalja a csendes teljesítményét.
| A beadásoknál és a támadóharmadban is előjöttek Grúzia problémái |
Alkalmi szakértőnk jelezte, szívesen kifejtené a véleményét a grúz válogatottról is, aminek teret adtunk. Meglátásunk szerint hazája egyik legnagyobb problémája az volt, hogy hiába birtokolta többet a labdát, ritkán tudta veszélyes területeken megjátszani legjobbjait. Giorgi Lazarasvili szerint Hvicsa Kvarachelia visszafogottabb teljesítménye sem kizárólag a támadón múlt. „Magyarország jól akadályozta meg, hogy Hvicsa Kvarachelia kapuval szemben vehesse át a labdát, márpedig azokban a helyzetekben a legveszélyesebb, amikor egy az egyben támadhatja a védőket. Grúzia ugyan ötvennyolc százalékban birtokolta a labdát, ennek jelentős része a magyar védősor előtt zajlott. Kvaracheliának emiatt gyakran mélyebbre kellett visszalépnie vagy befelé mozognia, és inkább összekötő szerep jutott neki. Harminchat passzából harminckettő pontos volt, továbbá hét párharcot megnyert, vagyis nem tűnt el teljesen a játékból, a magyarok azonban megfosztották azoktól a lehetőségektől, amelyekben igazán veszélyes lehetett volna. Amikor megkapta a labdát, az első védő agresszívan kilépett rá, mert rendszerint volt mögötte, aki biztosítson.” A vereség másik tanulságát a beadások elleni védekezés jelentette. Giorgi Lazarasvili szerint Kerkez Milos gólja leginkább annak volt tulajdonítható, hogy Grúzia nem reagált megfelelően a túloldalról érkező mozgásra. „Magyarország huszonhat beadásából tizenegy célba ért, Grúziának tehát rendszeresen reagálnia kellett ezekre a helyzetekre. A kapott gólnál senki sem követte Kerkez Milos mélységből induló mozgását, Lukács Dániel pedig zavartalanul adhatott középre. A védők a labdára és a tizenhatoson belül helyezkedő támadókra figyeltek, közben viszont a bal oldalról érkező magyar hátvéd szabadon támadhatta a középső területet. A beadások levédekezése korábban is gondot okozott a válogatottnak, úgyhogy nemcsak a fejpárbajok megvívására kellett volna nagyobb figyelmet fordítani, hanem arra is, ki figyeli a gyenge oldalt, ki követi a későn érkező játékost, és mennyire helyezkedik egymáshoz közel a szélső, a középpályás és a középhátvéd.” A grúz válogatottól elsősorban támadásban várna előrelépést – Magyarország ellen sok passzal építkezett, ebből azonban ritkán teremtett veszélyt. „Grúzia ötvennyolc százalékos labdabirtoklás és négyszázhatvankilenc passz mellett mindössze nyolc lövésig jutott, miközben Magyarország huszonhatig. A magyarok ötvenhatszor törtek be a támadóharmadba, mi viszont csak harmincháromszor, és az xG-mutatóban is jelentős volt a különbség. A 3–4–1–2-es rendszer segítette a labdakihozatalt és a labdajáratást, csakhogy túl ritkán sikerült Giorgi Csakvetadzét, Hvicsa Kvaracheliát és Zsorzs Mikautadzét olyan helyzetben megjátszani, amelyből kapu felé fordulhattak volna. Elöl több összehangolt mozgásra lenne szükség: az egyik támadó visszaléphetne a labdáért, miközben a másik azonnal a mögötte megnyíló területet támadhatná, emellett gyorsabb kombinációk és agresszívebb hosszú oldali bemozgások segítenének abban, hogy Grúzia jobban megbontsa a szervezett védekezést.” |
