Európa-ligára készülve

209253 209253209253 209253
2014.06.17. 23:06
Érdekes. Míg nem is olyan rég arról szóltak a hírek, hogy melyik meghatározó játékos hova igazol el a Ferencvárostól, a helyzet most éppen...

Érdekes. Míg nem is olyan rég arról szóltak a hírek, hogy melyik meghatározó játékos hova igazol el a Ferencvárostól, a helyzet most éppen fordított. A távozók helyére elkezdtek szállingózni az újak. Méghozzá szép számmal, habár a sietség érthető, amikor a klub bő két héten belül pályára lép az Európa-liga első selejtezőkörében. Márpedig addigra össze kell rázódni a társaságnak, az újaknak meg kell szokni a régieket, a régieknek az újakat, és a csapatjátéknak sem árt kissé összecsiszolódnia. Még akkor is, ha az első körben kiemelt lesz a Fradi, így elviekben nem kaphat olyan együttest, amely problémát jelenthetne. Igaz a tavalyi magyar kupaszereplés után jobb nem előre inni a medve bőrére... Erősíteni tehát nem árt, és úgy tűnik, az új igazolások tekintetében egyelőre jó irányvonal mentén halad a klub. Az eddig érkezők között vegyesen találhatóak fiatalok (Nagy Dániel-23, Michal Nalepa-21), már komolyabb tapasztalattal felvértezettek (Bosnjak Predrag-28, Tomislav Havojic-25, Stjepan Kukuruzovic-25) és egy kifejezetten rutinos, harcedzett csatár is (Benjamin Lauth-32). Utóbbi könnyen a szezon legjobb vétele lehet, még akkor is, ha már túl van fénykorán (ha nem lenne, nem a Bundesliga 2-ben töltötte volna a legutóbbi szezont), de az új kihívástól felvillanyozva, illetve futballtudása révén igazi vezéregyéniséggé nőheti ki magát. A védelem-középpálya-csatársor tehát papíron megerősödött, már csak tétmeccsen kell bizonyítani. Az első igazi lehetőség erre július 3-án, az Európa-liga első fordulójának odavágója lesz. A világbajnokság negyeddöntői előtt egy nappal. Bízzunk benne, hogy lesz még minek szurkolni a döntő után is!

Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35