Megóvták a közgyűlést

2002.05.30. 18:10
Címkék
Bírósághoz fordult Stemmer István, a Pápai SE elnöke. A hat szakosztályt működtető egyesület vezetője az atléták szombati közgyűlését tartja törvénysértőnek.
Mint arról lapunk beszámolt, a MASZ rendes éves közgyűlését délelőtt 11-re hívták össze, ám a 151 szakosztálynak csak 69 küldöttje érkezett meg az összejövetel helyszínére, így az határozatképtelen volt. Héder Barna elnök az alapszabályra hivatkozva -- mely szerint ilyen esetben a közgyűlést egy órával későbbre újra össze kell hívni-- 12 órára tűzte ki a kezdés időpontját, ám a korábban szétküldött meghívókban ezt a lehetőséget nem tüntették fel. A szervezeti és működési szabályzat azonban egyértelműen kimondja, hogy csak ebben az eseten lehet a meghirdetett időpont után egy órával újabb közgyűlést tartani. -- Azért nyújtottam be keresetet a Fővárosi Bírósághoz, mert véleményem szerint a szombati közgyűlés törvénytelen volt, így egyetlen határozata sem lehet érvényes -- nyilatkozta Stemmer. -- Számunkra fontos az atlétika, ezért is ajánlottuk fel tavaly Zsivótzky Gyulának, hogy legyen a küldöttünk, és így az elnökség tagjává választhassuk. Azt azonban nem tartom jónak, hogy a szombati közgyűlés végén már csak a tagság alig több mint harmada hozott határozatokat, s valószínűleg mások sem szeretik, ha jogtalanul döntenek a fejük felett. Ezért léptem.
Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
14 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
21 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
23 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
24 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
52 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
57 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik