Nigéria optimista

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2002.06.01. 21:41
Címkék
"Respektálom az argentin sztárokat, miképp tisztelettel adózunk a világbajnokság másik harmincegy csapatának is. Ám nem izgat különösebben, hogy ellenfeleink közül kiről mit mondanak: ha mutatnak egy három- vagy négylábú argentint, esetleg egy olyat, akinek két feje van, akkor persze külön figyelmet szentelek neki, addig viszont ugyanolyan embernek tekintem őket, mint bárki mást.” E kissé magabiztos nyilatkozatot Adegboye Onigbinde, Nigéria szövetségi kapitánya tette, aki együttesének bemutatkozása előtt arra helyezte a hangsúlyt, hogy mily nehézségekkel kell megküzdenie a kezdőcsapat kijelölésénél. "Mindenkiben bízom, azaz tizenegyet kiválasztani rendkívüli feladat: valamenynyien remekül teljesítettek eddig, mindannyian fittek…” Mondhatni, a dolga úgy mellesleg könnyebbé vált azok után, hogy korábban a palotaforradalom kirobbantásában kísérletező Finidit és Olisehet kihagyta a keretből… Egyébiránt értők szerint egyértelműnek tetszik, hogy a szenegáliak sikere által amúgy is feltüzelt afrikaiak támadó szellemben lépnek majd fel vasárnap: az, hogy Lawal helyett Ikedia került a középpálya jobb oldalára, offenzív stílust jelez.
Bielsa megköveteli a jó hangulatot
Bielsa megköveteli a jó hangulatot
Bielsa megköveteli a jó hangulatot
Bielsa megköveteli a jó hangulatot
Bielsa megköveteli a jó hangulatot
Bielsa megköveteli a jó hangulatot
Ezek után nem csoda, hogy Nigéria köztársasági elnöke, Olusegun Obasanjo kijelentette: "a negyeddöntőnél roszszabbat nem fogadunk el”, majd közölte, a kívánság teljesítéséhez megfelelő felkészülésre, némi szerencsére, no és buzgó imádságra van szükség.
A másik tábort leginkább az tartotta lázban, hogy kire szavaz a szakvezető a középcsatár posztján. Nos, Marcelo Bielsa végül Gabriel Batistutára voksolt Hernán Crespo ellenében. "Nem az utolsó percben döntöttem, s nem okozott traumát az elhatározás – ez egy teljesen normális procedúra volt” – közölte az argentinok szövetségi kapitánya, egyszersmind jelezve: a selejtezőkön jól bevált 3–3–1–3-as szisztéma lehetetlenné teszi, hogy a két zseniális támadó egyszerre a pályán legyen (a szélsők csak így tudják hatékonyan kiszolgálni a belül robbanó centert). Jóllehet a díszmenetben megnyert selejtező sorozatban Crespo villogott középen (kilenc gólt szerzett), Bielsa úgy vélte, a tapasztaltabb futballista többet tehet a közös ügyért a nyitányon. "Különben is, sok mérkőzést fogunk vívni ezen a világbajnokságon, azaz szükség lesz a pihent játékosokra is” – jelezte a tréner, hogy hoszszú távra terveznek (egyszersmind visszhangozva Batistuta véleményét, aki épp a napokban szögezte le nyomatékosan, hogy döntőbe várja csapatukat).
"Csendben” még egy posztért dúlt élesebb harc, végül a támadósor bal oldalára Claudio López került Kily González helyett, Bielsa ugyanis úgy vélte, előbbi sokkal megbízhatóbban tudja elősegíteni keresztlabdáival az akciókat.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
21 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
25 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
28 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
30 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
44 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
59 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája