Jövőre a dobogó a cél Nyíregyházán

B. T.B. T.
2002.06.06. 19:45
Címkék
A gyengébben sikerült bajnoki idény (hetedik hely az NB I B Keleti csoportjában) után azonnal munkához láttak a Nyírség-Spartacus vezetői, hogy jövőre teljesülhessen a terv, vagyis a dobogóra kerülés. Dajka László ügyvezető igazgató a keret valamennyi lejárt szerződésű játékosával egyezségre jutott: Szabó II Zsolt és Turóczi Mihály két-két, Göncz Bertalan, Karkusz Anasztáz és Téglási Gábor pedig egy-egy esztendőre írt alá. Így már a keret valamennyi tagját érvényes szerződés köti a klubhoz, sőt a napokban két új, élvonalbeli múlttal rendelkező futballista is elkötelezte magát a piros-kékekhez.A szolnoki Kádár Tamás és a zalaegerszegi (tavasszal Celldömölkön szereplő) Győri Zoltán két évig futballozik majd a Nyírség gárdájában. Mindketten voltak már Kis Károly játékosai.A vezetőség ugyanakkor csökkentené is a keret létszámát, éppen ezért Deák Istvánt, Gégény Róbertet, Nagy Szabolcsot, Gubacsi Zoltánt, Kocsis Miklóst, Szécsi Attilát és Erdei Lászlót szívesen kölcsönadná. Forgó Pétertől valószínűleg elköszönnek, de a télen szerződtetett játékos iránt is van érdeklődés. Nem dőlt még el Ruszlan Csernijenko sorsa, a csatár kölcsönadási szerződése ugyanis lejárt, és csak abban az esetben tartanak rá igényt a nyíregyháziak, ha korábbi egyesületének, a Videotonnak nem lesznek anyagi követelései.
Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
11 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
15 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
33 perce

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
37 perce

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
46 perce

A műsorvezető, aki fákat ölelget – Hosszú Kávé Farkas Fannival

Képes Sport
51 perce

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája