A kapitány is fegyvert fogott

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2002.06.07. 20:14
Címkék
Csaknem 150 egykori kardvívó gyűlt öszsze a BSE városmajori termében egy kis nosztalgiázásra, az együtt átélt élmények felidézésére – és a bátrabbak újra fegyvert is fogtak. A viadal főszervezője, Erdei Péter nemzetközi versenybíró az indulókat elsősorban nem életkor szerint csoportosította, hanem aszerint, hogy ki milyen szintre jutott el pályafutása során, és milyen régen hagyta abba a vívást. Az első csoportba azok kerültek, akik már túl vannak az ötödik ikszen, és legalább 25 esztendeje abbahagyták a versenyzést. A másodikba azokat sorolták, akik juniorkoruk után, azaz hat-nyolc éve befejezték a pályafutásukat. A harmadik lett az úgynevezett elit mezőny, amelynek tagjai felnőttválogatottak voltak, világversenyeken is szerepeltek. Itt viaskodott a szöuli olimpián aranyérmet nyert csapat két tagja, a jelenleg Németországban edzősködő Bujdosó Imre és Szabó Bence szövetségi kapitány. A résztvevők minden csoportban körmérkőzéses formában döntötték el a helyezéseket,vagyis mindenki vívott mindenkivel. A Szabó–Bujdosó asszó egyébként Szabó Bence győzelmét hozta. A hagyományteremtő eseményen megjelent Kovács Tamás főtitkár, Pézsa Tibor és Gedővári Imre egykori olimpiai bajnok kardvívó is – egyelőre nézőként. A szervezők bíznak benne, hogy jövőre őket is elkapja a harci tűz, és követve a társak példáját, kardot rántanak.
Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
3 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
11 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
27 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
33 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik