Daniel Oravec a Vegyésznél

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2002.06.07. 20:03
Címkék
Beszámoltunk már arról, hogy a bajnoki és kupaezüstérmes Vegyész RC-Kazincbarcika férfi röplabdacsapatánál edzőváltozás történt – a klub vezetői az elmúlt héten megköszönték Botos Ferenc munkáját, miután mással képzelték el a jövőt. Akkor jeleztük, hogy szlovák szakvezetővel állnak tárgyalásban.Nos, a héten véglegessé vált, hogy az elkövetkezendő szezonnak az eperjesi Daniel Oravec irányításával vágnak neki a kazincbarcikaiak. Kárpáti László, a Vegyész RC elnöke elmondta, hogy szinte minden részletben megállapodtak a trénerrel, akivel a napokban két esztendőre szóló szerződést írnak alá. Azt is megtudtuk, hogy már korábban is felmerült a magyarul tűrhetően beszélő Oravec szerződtetésének lehetősége. A barcikaiak ugyanis a felkészülési időszakban általában a szlovák bajnokságban szereplő együttesekkel találkoztak, így jól ismerik az edzőt. Daniel Oravec szerint elsősorban a centerposztra kell igazolnia a Vegyésznek, elképzelhető, hogy egy-két szlovák vagy cseh röplabdázó is érkezik az új szakemberrel. A hét végén, illetve a jövő hét elején néhány játékos próbajátékon vesz részt, és a látottak alapján határoznak arról, hogy szerződtetik-e valamelyiküket. Érdekesség, hogy a barcikaiak tárgyalást kezdtek két ütővel, a dunaújvárosi Vitalij Morozovval és a kecskeméti Jánosi Gáborral, akiket ugyancsak szívesen látnának csapatukban. Azt is tervezik, hogy az elkövetkezendő esztendőben több fiatal, saját nevelésű játékost építenek be a felnőttegyüttesbe.
Legfrissebb hírek

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
7 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
14 perce

Ellenféllesen: jobban kezdtek Grúziában a vendégek

Minden más foci
46 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája