Larionov keze még a régi

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.06.09. 20:44
Címkék
Minden idők egyik legjobb jégkorongozója döntötte el a Stanley-kupa-döntő harmadik mérkőzését, és meglehet, ezzel végérvényesen győzelmi ösvényre terelte csapatát, a Detroitot – negyvenegy évesen. Igor Larionov, a szovjet iskola kiváló növendéke két zseniális gólt lőtt a Carolina otthonában, a másodikat éppenséggel a hosszabbításban, annak is a harmadik periódusában, ottani idő szerint éjfél után."Vének vagyunk, de mondok én valamit: inkább vagyok öreg és elegáns hokis, mint fiatal, de szeleburdi” – hangoztatta a 3–2-es diadalt követően a szintén veteránnak számító Brett Hull, aki ugyancsak fontos találatot szerzett (pályafutása 99. playoff-gólja volt), hiszen az ő zseniális megmozdulásával lett 2–2 az állás, kevesebb mint két perccel a rendes játékidő lejárta előtt. A hős mindazonáltal Larionov volt. A második harmadban 1–1-re alakította a meccs állását (te jó ég, micsoda mozdulattal emelt a bal felsőbe!), majd a harmadik hosszabbításban éles szögből újabb nagy gólt ragasztott az egyébként remekül védő Arturs Irbe ketrecébe, kialakítva a 3–2-es végeredményt."Elég sok gólt lőttem pályafutásom során, de ekkorát még soha” – ragadtatta el magát az orosz zseni. Ilyen idősen egyébként még senki sem tudott gólt lőni a Stanley-kupa-fináléban. Ami a statisztikákat illeti, az eddigi huszonhárom alkalomból húszszor az a gárda hódította el a kupát, amelyik 1–1-es állás után megnyerte a harmadik ütközetet, vagyis a múlt alapján is a Red Wings az esélyes.Tv: a nagydöntő 4. mérkőzését a Sport1 kedden hajnali 1.45-től élőben közvetíti
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
8 perce

Simán verte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
10 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
16 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
20 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
20 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
58 perce

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 órája

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik