Janika jól kezdte a viadalt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2002.06.14. 20:39
Címkék
Egész más volt így a nyitónapi szakasz.Az első versenynap délutánja általában vidám hangulatban zajlik, hiszen a prológ eredménye nem szokott beleszámítani a versenybe. A szombathelyi rendezők azonban úgy döntöttek, hogy a szimpla körverseny helyett úgynevezett szuperspeciálist tartanak, amely viszont beleszámít a végeredménybe. Ezért aztán már a péntek esti száguldásnak is volt tétje – komolyan is vették a versenyzők.Fegyelmezetten sorakoztak a laktanya bejáratánál, annyira komoly tekintettel, mintha éppen szigorú parancsot kaptak volna rá valami katonai méltóságtól. Pedig semmi ilyesmi nem történt, csupán elkezdődött az országos bajnokság idei negyedik viadala.A kezdés az ifjabb Tóth János, Tóth Imre kettősnek sikerült a legjobban – az előző futamot a navigátor gerincbántalmai miatt kihagyó címvédő duó Érdi Tibort és Varga István előzte meg 1.2 másodperccel. Mögöttük a papírformának megfelelően a többi WRC-s pilóta sorakozott, akik közé azonban legjobb N-csoportosként az ötödik helyen befurakodott Aschenbrenner György.És ha már a WRC-seknél tartunk, meg kell említeni, eredetileg az idén először nyolc World Rally Car rajtolt volna a vasi megyeszékhelyen, végül azonban eggyel csökkent a számuk, Turi Tamás ugyanis "hazaküldte” a cseh csapatot, mert versenyzésre alkalmatlannak találta az általa ideszállított Corollát.Történt, hogy a "rendes” versenyautó próba közben összetört, úgyhogy Magyarországra egy régi kaszni és sok-sok alkatrész érkezett. Végül a gépátvételre elkészült a kocsi, de a próba után Turi úgy döntött, ezzel nem "égeti” magát. De visszatérve még a pályán történtekre: az F2-es géposztályban Bútor Róbert volt a leggyorsabb, megelőzve Gerőfi Gábort. Bútorral kapcsolatos érdekesség, hogy ezen a versenyen először az övéhez hasonló Citroen Saxóval indul az egyik legjobb barátja, Herczig Norbert. A két fiú a verseny előtt összebeszélt, és fuvarozta egymást. Bútor adott néhány tanácsot a Feliciát Saxóra váltó Herczignek, mondván, a barátság a legfontosabb.
Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
6 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
13 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
19 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
26 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
50 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
52 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
53 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
59 perce