Látták?

Amikor megláttam, hogy a belga–orosz mecscset Nielsen vezeti, gondoltam, most jó példáját látjuk majd, hogyan lehet ügyesen bíráskodni. Nielsen ugyanis szerintem igen jó képességű játékvezető, egyike a legjobbaknak. Amikor megjelent a nemzetközi élvonalban, szinte élvezet volt nézni, milyen nagyszerűen lát meg mindent, és jól is ítéli meg, amit meglát. Ez a hosszúra nőtt fiatalember nyílegyenesen tört egyre feljebb a bírók ranglistáján. Aztán úgy tűnt, néha-néha mintha igyekezne "ügyesen” vezetni, vagyis szinte alig észrevehetően befolyásolni a történteket. Lehet persze, hogy képzelgés az egész, annyi tény, hogy tizenöt szabadrúgást ítélt az oroszok javára a saját térfelükről, és kettőt az ellenféléről, amelyből az egyik volt veszélyesebben közel. (Viszont 3–1-es belga vezetés után már kétszer is kaptak közelebbről lehetőséget az oroszok.) Ugyanez "belgában”: hét közeli (az egyik, amiért nem is járt volna szabadrúgás, gól lett), négy a saját térfélen. Bevallom, miközben a strigulákat húztam, 1–1 után is biztosra vettem, hogy nem jutnak tovább az oroszok. Így is lett, a baj csupán az, hogy akár nyomta őket Nielsen, akár nem, meg sem érdemelték volna. Ezzel a játékkal még akkor sem tudtak volna, ha Nielsen velük, és nem a belgákkal rokonszenvezőbb. Egyébként nem értem az orosz lelket: Romancev könnyezett, a játékosok egyike-másika a földre zuhanva zokogott a végső sípszó után. Ha ennyire fájt, miért nem hajtottak jobban? Mert néha úgy tűnt, mintha az igyekezettel is baj lenne...Parányit megmosolyogtató, ahogyan a tévéstúdió vendégei, a szakértők, egyszerű szurkolókká alakulnak. Kisebb gyászünnepséget rendeznek a franciáknak, állandóan balszerencséjüket hangsúlyozva, szívük vérzik az argentinokért, és ismét a balsorsot emlegetik, most meg, a portugálok búcsúja alkalmából, a dél-koreai csapat teljesítménye "az iparosok győzelme” lett a művészek felett. Istenem, de szeretnék én egy magyar "iparos” csapatot csak félannyira ügyesen adogatni látni, vagy egy magyar "iparos” csatárt olyan gólt lőni, mint amilyet ez a koreai fiú varázsolt. Azt az "iparos” iramot, amit vagy húsz percen át diktáltak, remélni sem merhetem. (Mellesleg állítom, hogy akkor vettek vissza, amikor a lengyelek már 2–0-ra vezettek az amerikaiak ellen.) Különben nem baj, ha a vendég szurkol az egyiknek, de a műsorvezetőnek kell ilyenkor vigyáznia, hogy nézőiben azért valós kép maradjon. Mindkét kiállítás teljesen jogos volt. Joao Pinto hátulról, nem a labdára, hanem az ellenfél lábára ment. Tankönyvi eset. Amennyire a második sárgán is csak azért vitatkozhatnak, mert ezzel nem egy, de két fővel fogyatkozott meg a portugál együttes. Ám a bíró nem mérlegelhet. Sajnálkozhat, de döntenie így kellett. Az argentin játékvezető még így is mérlegelt, hiszen Jorge Costát kétszer is kiállíthatta volna (második sárga!), amikor az végtelen dühében belegázolt ellenfelébe.Azután az a portugál kapufa ott a vége felé. Már bocsánat, nem előzte meg három vagy négy tiszta gólhelyzet a másik oldalon? Éppen tegnap írtam a portugálokról, hogy sohasem tudni, éppen mire képesek. Most azért látható volt, hogy fizikummal még csak bírták, de idegileg… Türelmetlenek voltak, rosszul összpontosítottak a helyzeteknél, és néha dühből fociztak. Pedig hát nemcsak kipottyantak, de a kegyetlen sors még meg is forgatta bennük a kést: kikaptak az amerikaiak is! Egy pici döntetlen is elég lett volna. Márpedig ha Joao Pinto a koreaiak húszperces villámháborújában nem veszti el a fejét, tán Beto sem folyamodik egymás után kétszer ekkora szabálytalansághoz a térfél közepén. És akkor tizenegyen vannak. És a döntetlen mindkettőnek jó. Már megint a "ha”, ami ugye nem számít.Tessék végezetül szemügyre venni a maradék tizenhatot: egyetlenegy sem jutott érdemtelenül a továbbjutáshoz. Hatalmas ki-ki csatáknak nézünk elébe. A csoportmérkőzések láttán, ki tudná megjósolni mondjuk az angol–dán, az ír–spanyol vagy éppen a koreai–olasz és a szenegáli–svéd eredményét? És máris jönnek! Alig várom…