Változások Kazincbarcikán

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 21:25
Címkék
Az Extraligában szereplő Vegyész RC-Kazincbarcika vezetői igyekeznek tartani a szavukat. A klub élén állók ugyanis azt ígérték, hogy június végére kialakítják azt a keretet, illetve szakmai stábot, amellyel nekivágnak a következő idénynek.Arról már korábban beszámoltunk, hogy a bajnokságban és a kupában egyaránt ezüstéremig menetelő alakulattal új szakvezető dolgozik a jövőben: Botos Ferenc helyét az eperjesi Daniel Oravec, a szlovák ifjúsági válogatott korábbi edzője foglalja el. A felek mindenben megállapodtak, már csak az aláírás hiányzik a szerződésről. Oravec megkapta a tervezetet, lefordíttatta, mert hazájában be kell mutatnia a szövetségnek. A napokban a játékosfronton is jelentős változások történtek. Eldőlt, hogy az elkövetkezendő idényben a barcikai szurkolók már nem láthatják a két ukrán légióst, mivel a klub vezetői nem hoszszabbították meg Valerij Kopilov és Mihail Nikolajev nyáron lejáró szerződését. Ugyancsak a távozók listájára került az egy éve Kaposvárról igazolt Pásztor Attila. A válogatott center családi okok miatt költözik vissza a somogyi megyeszékhelyre. A keret többi tagjával folyamatosan tárgyalnak a vezetők, akik nem szeretnék húzni az időt. A közeli napokban két szlovák és egy cseh játékost tesztelnek, a próbajátékok dönti el, ki kap szerződést közülük. Eldőlt, hogy Kazincbarcikán folytatja pályafutását Vitalij Morozov. A bajnok Dunaferr SE ütője megállapodott a barcikaiakkal, akiknek a bajnoki döntőn bizony meglehetősen sok keserűséget szerzett, úgy is fogalmazhatunk, hogy képtelenek voltak tartani, s jelentős részt vállalt csapata sikeréből. A másik új fiú Jánosi Gábor, aki egykor Kazincbarcikán ismerkedett meg a sportág alapjaival, ott lett élvonalbeli játékos, de később Szegedre igazolt, az elmúlt esztendőt pedig Kecskeméten töltötte. A megüresedett centerposztra továbbra is keresik a megfelelő embert a Vegyész RC vezetői.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
4 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
16 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
48 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
54 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
56 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik