Új nevek a seregélyesi trófeán

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2002.06.16. 20:13
Címkék
Vasárnap az akadályhajtás versenyével fejeződött be a Fejér megyei Seregélyesen az országos A-kategóriás egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtó minősítő viadal. Az egyes fogatok kategóriájában mindössze a technotextes Berka János hajtott alappályán alapidőn belül hibátlant, öszszetettben Szilágyi Zsoltnak egy verőhiba is belefért végső sikeréhez. A kettesfogat-hajtóknál a két világbajnok, Nyúl Zoltán és Lázár Zoltán hajtott az alappályán alapidőn belül hibátlant, összevetésben a kecskeméti hajtó nyert. Összetettben Nyúl Zoltán neve került a díszes trófeára, megelőzve Lázár Zoltánt és a technotextes Nagy Sándort. A négyesfogat-hajtók akadályhajtásában a nagyváradi színekben hajtó Kovács Imre győzött, aki hibátlant hajtott, alapidő-túllépésért kapott négy hibapontot, de ezzel a kiváló teljesítményével is összetettben az előkelő második helyen zárt. Dobrovitz Józef egy verőhibáért öt hibapontot kapott, de ez nem veszélyeztette összetettben végső győzelmét.
Országos A-kategóriás egyes-,
kettes- és négyesfogat-hajtó
minôsítô verseny, Seregélyes

Akadályhajtás. Egyes: 1. Berka János (Tecnotext SE) 0 hibapont, 2. Szilágyi (Dabas) 5 hp, 3. Martók (Szeged Fesztivál) 5 hp. Kettes: 1. Nyúl Zoltán (Kecskemét, Hírös Lovasklub) 0/0 hp, 2. Lázár Z. (Gödöllô, Domonyvölgy, Lázár Lovaspark SE) 0/5, 3. Nagy S. (Technotext SE) 2.5 hp. Négyes: 1. Kovács Imre (román) 4 hp, 2. Dobrovitz (Vecsés) 5 hp, 3. Scheik (Vecsés) 5. Összetettben. Egyes: 1. Szilágyi Zsolt 132.59, 2. Martók 142.39, 3. Berka 153.33. Kettes: 1. Nyúl Zoltán 117.19, 2. Lázár Z. 125.47, 3. Nagy S. 132.92. Négyes: 1. Dobrovitz József 147.34, 2. Kovács I. 170.61, 3. Farkas I. (Bugac SE) 179.81

Legfrissebb hírek

Zachariassen duplája után szépítettek a csehek – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
8 perce

Szép támadás végén Zachariassen megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak – videó

Európa-liga
17 perce

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
23 perce

Lisztes a levegőben, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
41 perce

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
1 órája

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
1 órája

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
1 órája